Az ideiglenes vezetés munkáját az alábbi feladatok határozzák meg:
- A közmédia korábbi működésének átvilágítása, a visszaélések feltárása. Emellett feladata a Duna Media Zrt. és az MTVA összeolvasztása.
- Szigorú pártatlanság, a sajtóetikai szabályok betartása, objektív és hiteles tájékoztatás újraépítése.
- A közmédia transzparens és költséghatékony működtetése az átmeneti időszakban.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztérium közleménye szerint a következő hónapok célja, hogy megvalósuljon a társadalmi és szakmai párbeszéd. A közmédia eddigi vezetőit múlt hétvégén váltották le. A változások levezénylésére pedig körülbelül egy hónappal ezelőtt nevezték ki az RTL-től igazolt Grósz Juditot miniszteri biztosnak.
Politikailag kijelölt vezetőt emleget a Fidesz
Egyeztetés nélkül, átláthatatlanul és pártpolitikai alapon választotta meg a tiszás többség a közmédia új vezetőjét. Ez épp az ellenkezője annak, amit a Tisza ígért a magyar embereknek – reagált a döntésre Szentkirályi Alexandra. A Fidesz képviselője és a művelődési bizottság elnöke tudatta: kérték, hogy a pályáztatásra legyen elég idő és a pályázókat a közvélemény széles körben ismerhesse meg, a bizottság pedig személyesen is hallgathassa meg a jelölteket.
Egy egyszerű életrajz és motivációs levél alapján kellett dönteni a tiszás jelöltről, kikényszerített sürgősséggel. Egy olyan vezetőről, aki több tízmilliárd forint és több ezer ember sorsa fölött fog dönteni egy személyben
– fogalmazott az ellenzéki politikus.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!