Bejelentette az új ÁVH, hogy mely ügyeket vont saját hatáskörbe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Négy ügyet nevezett meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).

2026. 09. 28. 9:37
Unger Anna Róza Forrás: Facebook

Állami cég, állami beruházás

A harmadik saját hatáskörbe vont eset az állami tulajdonú vállalatot és állami beruházásokat érintő korrupciós ügy, amelynek a tárgya hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények; a lényege pedig az, hogy a gyanú szerint a fejlesztésekért, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felügyeletéért felelős miniszter egy állami tulajdonú cég beruházásai, illetve az állam által finanszírozott fejlesztési beruházások szerződéseiért cserébe, közvetítőkön keresztül többmilliárd forintos jogtalan előnyre tehetett szert.

Az NVVH szerint az ügy azt mutatja meg, miképp használhatja a politikus a közpénzek és köztulajdon feletti döntési hatalmát saját gazdagodására, hogyan "lehetetlenül el egy országrésznyi területen a szabad verseny az építőiparban, és miképp kényszeríti a politikai hatalom a gazdasági szereplőket a megélhetésért cserébe teljes gazdasági alávetettségbe".

 

Célkereszteben a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Az állami intézmény indokolatlannak látszó propaganda- és rendezvényköltségeinek vizsgálatáról azt írták, hogy ennek saját hatáskörbe vonásáról a nyomozati elnökhelyettes a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjét tájékoztatta.

Az NVVH szerint a negyedik ügy tárgya hűtlen kezelés, a lényegéről pedig azt közölték, hogy a gyanú szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) 2024 és 2026 között megkötött három keretszerződése alapján több mint 3,6 milliárd forintot fizetett egy konzorciumnak olyan kommunikációs termékek elkészítésére és rendezvények lebonyolítására, amelyek az SZH tevékenysége szempontjából nem tűntek indokoltak, különösen hogy saját szervezeti egységekkel is rendelkezett e feladatok ellátásra.

Az ügy azt mutatja meg, hogy "az állami intézmények indokolatlan propaganda- és rendezvényköltései miképp eredményezhetik magánvagyonok gazdagítását" – tették hozzá.

 

Nincs jogorvoslatra lehetőség

Hangsúlyozták, hogy a jogszabályok értelmében az NVVH-nak egy büntetőügy saját hatáskörbe vonásáról szóló határozata ellen jogorvoslatnak helye nincs.

Az NVVH megköszönve a társszervek munkáját, bízik abban, hogy a fenti ügyekben jelenleg eljáró hatóságok segítik az ügyek minél gyorsabb, zökkenőmentes átvételét 

– olvasható a közlemény végén.

Ismert, a szervezet vezetője, Unger Anna szeptember 18-án közölte, hogy tíz nap múlva hozzák nyilvánosságra azt a négy ügyet, amelyet az NVVH átkér más hatóságoktól. Azt mondta, olyan ügyeket tudnak átvenni, amelyekben legalább egy feljelentés történt már, arról pedig, hogy milyen ügyekkel foglalkozzanak, Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettes dönt.

 

 

 

Komment

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.