„Nem vagyok semmilyen »másság« ellen, de pont többek között emiatt van a gond. Miért kell ez? Miért kell ezzel tüntetni, felvonulni? Miért kell reklámozni valakinek a nemi identitását? Miért kell ország-világ előtt kikiabálni, hogy azonos neműeket szeret valaki? Teljesen »normális« az is, ha úgy vesszük. Ezzel fel kellene már hagyni, eggyel kevesebb ok lenne a folyamatos lenézésre. Tiszteletben tartok minden embert, mindenkit megértek, tisztelek, de a Pride felvonulásra semmi szükség” – írta az egyik Gyurcsány-párti támogató.
Nem ez az egyetlen hozzászólás, amelyik nem ért egyet azzal, hogy a Demokratikus Koalíció a Pride felvonulásra hívta szavazóit.
„Nem biztos, hogy ez jó ötlet! Ez nagy visszaesést fog jelenteni a pártnak.
Nem hiszem, hogy bárki is számonkérné a párton, ha nem lesznek ott. Ennek az ára a szavazók elvesztése is lehet”
– figyelmeztetett egy másik pártszimpatizáns. Sőt, akadt olyan is, aki azt írta, semmi baja az LMBTQ-társadalommal, de a felvonulásokkal nem ért egyet. „Mindenki, aki normális, elfogadja őket, de ilyen megmozdulásokkal saját maguk ellen hangolják a népet” – fogalmazott egy DK-szavazó, míg más röviden csak annyit írt: „Inkább kihagyom!”
Egy támogató kommentre viszont érdemes odafigyelni: „Szuperek vagytok! Fiatalkorú érintettel lehet menni, vagy csak jövőre?” – utalva arra, hogy egy esetleges kormányváltás után a kiskorúak részvétele is normálisnak tűnik majd az LMBTQ-rendezvényeken, azaz eltörlik a néhány hete megszavazott pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt.
– Magyarország új kormánya első intézkedései egyikeként fogja eltörölni Orbán homofób törvényét! – írta az európai parlamenti vita után kiadott közleményében Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje szerint „egész Európa és az egész világ elborzadva figyeli a pedofilellenesnek csúfolt, valójában homofób törvény hatálybalépését”.

Ennek tükrében érdekes, hogy saját szavazói között ellenérzéseket váltott ki a Demokratikus Koalíció azzal, hogy a szombati Pride felvonuláson nemcsak a párt politikusait, hanem a szimpatizánsokat is részvételre buzdítja. Mint kiderült:
többségük magával a melegfelvonulással sem ért egyet, nemhogy azzal, hogy még részt is vegyen rajta.
„Itt az idő, hogy visszavegyük a jövőnket! Mutassuk, hogy nem adjuk fel, és nem törődünk bele, hogy másodrendű állampolgárokként kezeljék az LMBTQ-embereket! Álljunk ki egy sokszínű, nyitott, befogadó társadalom mellett! Támogassuk egymást ezekben a nehéz időkben is. Várhatóan meleg idő lesz, így gyere kényelmes cipőben és ruhában, valamint hozz magaddal ivóvizet. Gyere DK-s zászlóval, -pólóban, -sapkában, bármiben, ami DK-s!” – hívta közös vonulásra szimpatizánsait a párt, arra nem gondolva, hogy ugyan a támogatóik elfogadják a másságot, de maguk nem szívesen vonulnak fel egy olyan közösség rendezvényén, amelybe ők nem tartoznak bele.