A mohácsi polgármesternek nem sikerült félreállítania a jegyzőt

Néhány nappal azután, hogy Mohács MSZP-s polgármestere kirúgta az önkormányzat jegyzőjét, Kovács Mirella ismét a város választási irodáját vezetheti. Erre a tisztségre a területi választási iroda vezetője nevezte ki, a vonatkozó előírásoknak megfelelően. Korábban a Fidesz felvetette, hogy a jegyző elbocsátása arra utalhatott, hogy a szocialisták csalásra készülnek az őszi önkormányzati választáson.

2020. 08. 06. 15:14
Forrás: videó - képernyőfotó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel a Fidesz–KDNP Mohácson polgármesterjelölt, míg Csorbai Ferenc rivális nélkül maradt. Sokan arra számítottak, hogy a kialakult helyzetben a szocialista politikus visszalép az indulástól, de ő másképp döntött. Október 13-án így polgármestert választottak Mohácson, ahol az egyetlen indulót, a szocialista jelöltet úgy választották meg, hogy a politikus a leadott szavazatoknak csak alig 31 százalékát szerezte meg. Az emberek több mint kétharmada érvénytelenül voksolt, ezzel tette egyértelművé, hogy ha tehetné, akkor Szekó Józsefet támogatná, és nem kér Csorbai Ferenc polgármesterségéből. A kormánypárti választók a képviselőjelölteknél tanúbizonyságát is adták elkötelezettségüknek, hiszen mind a nyolc körzetben Fidesz–KDNP-s indulót segítettek mandátumhoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.