Kivérezteti a kormány az önkormányzatokat – mind gyakrabban állítják ezt ellenzéki politikusok, amikor a jövő évi pénzügyi lehetőségekről, a 2021-es állami költségvetés tervezett tartalmáról esik szó. – A baloldali vélemények megítéléséhez érdemes felidézni magukat a költségvetési terveket és az azokhoz kapcsolódó gazdasági előrejelzéseket – mondta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András elsőként azt említette meg, hogy az önkormányzatoknak jövőre több pénz jut, mint idén: a 2021-es költségvetés 857 milliárd forintot juttat támogatásként az önkormányzatoknak, a következő évi összeg 118 milliárd forinttal, azaz 16 százalékkal több mint a mostani.
– Azt is ki kell emelni – folytatta az államtitkár –, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv részeként számos beruházás és munkahelyteremtő fejlesztés indul 2021-ben. Ezek is szerepet játszhatnak majd abban, hogy a gazdaság várhatóan öt százalék körül növekszik a következő évben, ami miatt számottevően emelkedhet a települések helyi iparűzésiadó-bevétele. E várakozás Tállai András szerint olyannyira nem alaptalan, hogy az országos iparűzésiadó-bevétel 2014 óta hatvan százalékkal nőtt. – Mindezekhez érdemes hozzátenni, hogy a kormány az önkormányzati beruházások támogatására külön programokat indít jövőre is, ilyen a Modern városok és a Magyar falu program, és az uniós támogatásokból is érdemi forrás kerül a településekhez. Ezek összértéke megközelíti a négyszázmilliárd forintot – sorolta.

Fotó: Havran Zoltán
Az ugyanakkor az államtitkár szerint nyilvánvaló, hogy a járvány elleni védekezés költségeiből mindenkinek ki kell vennie a részét, az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulása pedig éppen erről szól: a gazdagabb települések fizetnek a szegényebbeknek. – Nincs szó semmilyen kormányzati elvonásról, ehelyett országos együttműködés jön létre – fogalmazott Tállai András, hozzátéve: a jelek szerint a főváros politikai vezetői, élükön Karácsony Gergellyel, nem kívánnak részt venni ebben az együttműködésben, a szolidaritás nem jelent nekik semmit.