Bajnai Gordon háza előtt már folyik az útfelújítás

Már folyik a XII. kerületi Szarvas Gábor út felújítása. Az útszakasz rendezésének érdekessége, hogy egyike azoknak a kormánypárti vezetésű kerületekben található, felújításra váró utcáknak, amelyet Karácsony Gergely nem kaszált el a következő évekre. Talán nem véletlenül: a főpolgármester jó barátjának, Bajnai Gordonnak a háza áll a közepes állapotú úton. A felújítás nem volt sürgős, mégis az elsők között állt neki a BKK Közút rendbe tenni. A lenullázott fideszes kerületek fővárosi útjainak felújítására pedig közel kilencmilliárd forint kompenzációt adott a kormány.

2021. 06. 30. 5:50
null
Sajátos szempontok döntik el, hol induljanak a munkák. Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormány 2,3 milliárd forintos támogatásával újulhatnak meg a csepeli utak, mert a főváros nem adott erre pénzt – közölte tegnap Németh Szilárd, a Fidesz csepeli választókerületi elnöke és országgyűlési képviselője, aki hozzátette: Karácsony Gergely főpolgármester a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazásával visszaélve, szakmai egyeztetés nélkül, elszabadult hajóágyúként, kizárólag politikai okból vette el a fővárosi költségvetésben útfelújításra betervezett pénzt hat nem baloldali kerülettől, így Csepeltől is.

– Karácsony Gergely Demszky Gábor-i mélységekbe vetette vissza a főváros fejlesztési lehetőségeit, sokkal többet ígért, vagy inkább hazudott, mint amennyit megvalósít.

A főpolgármester politikai okokból, direkt nem teljesíti választási ígéreteit. Véget kell vetni Karácsony Gergely ámokfutásának – jelentette ki a Fidesz csepeli választókerületi elnöke.

Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője felhívta a figyelmet:

Tarlós István főpolgármestersége alatt tervszerű volt az útfelújítás, függetlenül a kerület vezetésének politikai színezetétől.

– Több százezer ember mindennapja, jövője nem számít Karácsony Gergelynek, ha nem baloldali vezetésű önkormányzatot választottak meg. A kormányra ismét lehetett számítani, az éves ötmilliárd forintos földúttámogatáson túl további 8,7 milliárdot adott a lenullázott kerületeknek, hogy befejezhessék a már megtervezett és a fővárosi költségvetésben eredetileg szereplő útfelújításaikat – szögezte le Láng Zsolt.

Sajátos szempontok döntik el, hol induljanak a munkák
Fotó: Havran Zoltán

Lapunk közérdekű adatigénylésben kikérte a 2021-re felújítani tervezett utak listáját. A tizenegy megújuló útszakaszból az egyik kormánypárti vezetésű kerületben, Hegyvidéken valósul meg, sőt már kivitelezés alatt áll. Az ügy érdekessége, hogy

a kritikus állapotú Béla király út helyett a Szarvas Gábor út újul meg, ahol Bajnai Gordon háza található.

Karácsony Gergely tavaly egy sajtótájékoztatón azt állította, hogy Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere ragaszkodott ahhoz, hogy a Szarvas Gábor út újuljon meg, ahol Bajnai Gordon korábbi kormányfő háza is áll. Ebből annyi igaz, hogy több balesetveszélyes, illetve rossz állapotú útszakasz felújítására tett javaslatot az önkormányzat a teljes ciklusra.

– Finoman szólva is távol áll tehát a valóságtól az az állítás, miszerint a hegyvidéki önkormányzat kérésére újítják fel csak ezt az egy utat. A listánkban szerepeltek balesetveszélyes utak is, amelyek felújítása sokkal sürgetőbb lenne – reagált korábban lapunknak Karácsony állítására Arató Zsolt, a hegyvidéki önkormányzat sajtófőnöke. Az önkormányzat megküldte lapunknak Pokorni Zoltán Karácsonynak írt válaszát, amelyben a polgármester felhívja a figyelmet a balesetveszélyes és sürgősen felújítandó Béla király út és Böszörményi út állapotára, és ezeknek a beemelését kéri a felújítási listába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.