Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, Jeszenszky Géza és Balázs Péter volt külügyminiszterek, a korábbi jegybankelnök Bod Péter Ákos, illetve Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter segítheti a kormányzásra való felkészülésben a Momentumot – írta a Blikk. A lap információt Fekete-Győr András is megerősítette.
Bajnai Gordonnal készül a Momentum a kormányzásra
Miközben a nyilvánosság előtt az „új nemzedékként” emlegetik magukat, Fekete-Győr Andrásék az 2010 előtti világ gyászos emlékű figuráival, így többek között Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel készülnek a kormányzásra.
– Leginkább a szakpolitikusaink felkészítésében fognak segíteni azok, akiket felkértünk – mondta a Momentum elnöke.
Fekete-Győr állítása szerint nem arról van szó, hogy egy választási győzelem esetén Bajnai például állami posztot kap cserébe, a nevezett politikusok és szakértők mindössze szívesen segítenek az ellenzéknek. Oszkó Péter viszont a Facebookon cáfolta a Momentum elnökének állítását. A volt pénzügyminiszter azt írta: „Semmilyen módon nem kívánok részt venni pártpolitikai vagy választási küzdelmekben.”
A Momentum összeborulása az említett személyekkel azért is beszédes, mert bár Fekete-Győrék önmagukat az „új nemzedékként”, „új generációként” emlegetik,
a Momentumot segítők most nyilvánosságra került névsora egytől-egyik az 2010 előtti világ gyászos emlékű, emblematikus figurái.
A pártelnök éppen ezért azt is állította a Blikknek, hogy tanácsadóik között olyan emberek is vannak, „akik a 2010 óta létező kormányzásban is aktív szerepet vállaltak, de talán érthető, ha az ő nevüket nem árulom el”.
A „román Momentum” támogatására buzdít Fekete-Győr
Nem ez az első eset, hogy a Momentum a romániai jelölteket támogatja a magyarokkal szemben.
Ismert: Gyurcsány Ferenchez hasonlóan a napokban Fekete-Győr András is megfenyegette a jelenlegi kormányzat köztisztviselőit. Elmondása szerint
az államigazgatásban hétszáz fideszes vezetőt váltanának le 2022-ben, ha az ellenzék kormányra kerülne,
közülük Polt Péter legfőbb ügyésznek mindenképpen mennie kell.
Emlékezetes, az önkormányzati választás kampányában ugyancsak új korszakot ígérő Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után szintén a 2010 előtti világ arcaival vette körül magát. Győzelmét követően pedig Karácsony szinte első dolga az volt, hogy titokban Bajnai Gordonnal találkozzon. Arról, hogy az ellenzék kormányra jutva a 2010 előtti hegemón elit csoportok restaurálási kísérletéhez asszisztálna, a napokban Schiffer András beszélt a Magyar Nemzetnek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezJó hír a falvakban élő gyermekes családoknak, elindult a Vidéki otthonfelújítási program
Jelentős segítséget nyújt az otthonteremtéshez a kormány az ötezer főnél kisebb településeken.
Jó hírt kaptak a műtüdővel kezelt beteg gyermekek szülei
Bár nagy volt az ijedelem, valójában végig kontroll alatt tartották az extrém ritka helyzetet a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet szakemberei.
Hankó Balázs elárulta, milyen érettségit érdemes tenni egyetemi jelentkezéshez
A felsőoktatási jelentkezéseket február 15-ig lehet beadni
Ismét megdőlt a fővárosi napi szélrekord
A korábbi széllökésrekord tíz éve volt Ferihegyen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Még Elon Musk is megosztotta a Fidesz EP-képviselőjének bejegyzését
Megszólalni sem tud a sokktól az édesapa, akinek elgázolták a kislányát és a feleségét péntek reggel
3 csillagjegy, akinek megváltozik az élete a hétvégén
Németország nem ad több pénzt Ukrajnának
Mi legyen a hétvégi ebéd? Gyors és könnyű egytálételeket ajánlunk, hogy a pihenésre is maradjon idő
Orosz boltlánc Magyarországon: óriási fordulat a Mere terjeszkedésében – megígérték, mikor és hol nyílik az első üzlet
Robbie Keane elárulta, új játékosok érkeznek a Ferencvároshoz
Nick Kyrgios teniszező már a közröhej tárgya, és nem showman
A nagypapák élete nem az unokák élete
Tűzvész Los Angelesben: szívszorító részleteket közöltek az áldozatokról + videó
A Liverpool nemes gesztust tett, Szoboszlai ma visszatérhet a csapatba
Lendvai Ildikó leleplezte Magyar Pétert, kiderült a titok
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezJó hír a falvakban élő gyermekes családoknak, elindult a Vidéki otthonfelújítási program
Jelentős segítséget nyújt az otthonteremtéshez a kormány az ötezer főnél kisebb településeken.
Jó hírt kaptak a műtüdővel kezelt beteg gyermekek szülei
Bár nagy volt az ijedelem, valójában végig kontroll alatt tartották az extrém ritka helyzetet a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet szakemberei.
Hankó Balázs elárulta, milyen érettségit érdemes tenni egyetemi jelentkezéshez
A felsőoktatási jelentkezéseket február 15-ig lehet beadni
Ismét megdőlt a fővárosi napi szélrekord
A korábbi széllökésrekord tíz éve volt Ferihegyen.