„Ha a kínai vakcina jut nekem, akkor el fogom fogadni, mert ez a leginkább felelősségteljes magatartás” – nyilatkozta tegnap Kunhalmi Ágnes az EzaLényeg.hu propagandaportálnak. Az MSZP társelnöke szerint a kormánypárt kommunikációja hazug és felháborító, majd kifejtette, hogy

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.