Bíróság elé áll Demeter Márta

Jövő hét pénteken 13 órakor kell Demeter Mártának megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az előkészítő üléssel megkezdődik a hivatali visszaélés miatt ellene indított per.

Bákonyi Ádám
2020. 02. 20. 5:55
null
A képviselőnőt valószínűleg kiadja az Országgyűlés Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő hét pénteken 13 órakor kell Demeter Mártának megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az előkészítő üléssel megkezdődik a hivatali visszaélés miatt ellene indított per – értesült a Magyar Nemzet.

A Központi Nyomozó Főügyészség novemberben emelt vádat az LMP-s parlamenti képviselő ellen, aki 2018 őszén – az Ország­gyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként – írásbeli kérdésekkel fordult az illetékes miniszterekhez, azt tudakolva, hogy a honvédség Airbusával miért utaztatták törvénytelenül Orbán Viktor lányát, majd minderről közösségi oldalán is beszámolt. Kiderült azonban, hogy ilyen nem történt, valójában egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja utazott a gépen, engedéllyel.

A Fidesz az esetet követően feljelentette Demetert, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult. Ez utóbbi megállapította, hogy a Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratokban egy esetleges névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire az ország­gyűlési képviselő jutott. Kitértek arra is, hogy a nyilvánosságra került adatok megismeréséhez való jogot számos törvény korlátozza, amiről az LMP-s politikust tájékoztatták.

Az ügy folyományaként Demetert a házelnök javaslatára a parlament felmentette bizottsági alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárása során a képviselő személyé­ben nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg.

Ezek után az ügyészség vádat emelt, s indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy ítéljék őt kétmillió forintos pénzbüntetésre. Az ország­gyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Büntetés Hadházynak

Csaknem kétmillió forintra büntette az Országgyűlés elnöke Hadházy Ákost, amiért a független képviselő megzavarta a parlament hétfői ülésének rendjét. A házelnök első lépésként aznapra kitiltotta a képviselőt a Házból, és jelezte, hogy az intézkedést további szankció is követi – idézte fel az ATV. Hadházy később a közösségi oldalán jelezte, támogatóitól, szavazóitól kér pénzt a bírság kifizetésére. (MN)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.