Vádemelés következhet Gyárfás és Portik ellen

Gyárfás Tamás megbízásából Portik Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, melyet Jozef Rohác hajtott végre – állapította meg a befejeződött nyomozás. Az iratokat a Fővárosi Főügyészségen vizsgálják az úgynevezett vádelőkészítő szakban, a vádemelés elkerülhetetlennek látszik a két felbujtással gyanúsított terhelt ellen.

2019. 06. 29. 7:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tény, Portik és Gyárfás között nehezen körülírható kapcsolat volt. Órákat bolyongtak a sötét budai utcákon, miközben furcsa, olykor indulatos beszélgetéseket folytattak, és témaként rendszeresen felbukkant Fenyő megölése. A felvételeken Portik gyakorlatilag elismerte, hogy ő szervezte a médiamágnás meggyilkolását, és az is kiderült, hogy ezért cserébe hálát, segítséget várt Gyárfástól, aki nem nagyon ellenkezett az alvilág korábbi egyik meghatározó figurájával. Azt nem tudni, Gyárfás sejtette-e, hogy Portik folyamatosan rögzíti a beszélgetéseiket, ám a sportvezető a gyilkossággal összefüggésben, lényegi cáfolat megfogalmazása nélkül, rendre úgy tett, mintha nem is tudná, hogy Portik miről beszél, ami az egykori olajbűnözőt többször kihozta a sodrából.

Gyárfás a közelmúltban tett nyilatkozatában azt állította, fogalma sem volt arról, hogy Portik diktafonnal a zsebében társalgott vele, ez csak később vált számára világossá. Utólag úgy gondolja, hogy a volt Energol-vezér csupán egy szerencsétlen mondatot akart belőle kipréselni, ám szerinte ez nem sikerült, mivel ő senkit nem ösztönzött gyilkosságra.

A sajtóból is közismert tény, hogy Portik a 90-es években Gyárfás házát bérelte, állítólag ekkor ismerkedtek meg egymással. Később az ingatlan, valamint egy másik Gyárfás-ház is Portikék érdekeltségébe került, az egykori olajbűnöző pedig egy budai telket adott cserébe a sportvezetőnek.

A sportvezető (jobbra) május végén szakított addigi védőjével, Bánáti Jánossal

Fotó: Havran Zoltán

Gyárfásról mint felbujtóról nyilatkozott egy tanúvallomásban Tasnádi Péter is. Az erőszakos bűncselekmények miatt 13 évet börtönben töltött férfi azt állította, a sportvezető megbízta a gyilkossággal, ám ő csak az ezért ígért pénzt vette át. Gyárfás mindezt tagadja, az átadott milliókról pedig azt mondta: az összeget kölcsönként nyújtotta egy üzlethez.

Megkerestük Gyárfás Tamást, ám ő ezúttal nem kívánt megszólalni.

A volt főügyész ügye is befejeződhet

A rendőrségi vizsgálat lezárultával felgyorsulhat a Fenyő-ügyben bűnpártolással gyanúsított volt fővárosi fellebbviteli főügyész ügye is. Ihász Sándor terhére azt rója a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy 2017 októberében Gyárfás Tamástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy a felbujtóra nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett a nyomozóknak.

Az egykori főügyész szerint a gyanúsítás abszurd, és a PestiSrácoknak e héten adott interjúban is azt hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt.

Ihász Sándor beszélt arról is, hogy érthetetlen számára, miért nem született még döntés az ügyében, de olyan információk is eljutottak hozzá, amelyek szerint azt szeretnék elérni, hogy Portikkal együtt kerüljön a vádlottak padjára.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy hamarosan eldőlhet Ihász sorsa, a KNYF-nek el kell döntenie, hogy elegendők-e a bizonyítékok a volt főügyész ellen, s az is kiderülhet, hogy ügyét egyesítik-e a Gyárfás és Portik elleni eljárással.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.