– Miniszterelnök úr, várja már, hogy véget érjen ez az év?
– Azt a luxust, hogy az idő múlásának örüljenek, csak az egészen fiatalok engedhetik meg maguknak. A magamkorabeliek inkább az idő és a célok egyensúlyát keresik. Innen nézve véget érhet az év, mert elvégeztük, amit elterveztünk.
– Két választás volt idén Magyarországon, a kormánypártok az európai parlamenti választásokat nagy fölénnyel megnyerték, az önkormányzati választásokon viszont komoly veszteségeket szenvedtek el. Ez utóbbi élményhez pedig sem a jobboldal politikusai, sem a szavazóik nincsenek hozzászokva. E tekintetben 2019 rossz év volt az ön számára?
– A politikában a versengés fontos, de vannak magasabb rendű szempontok is. Ha kormányzó pártot vezetsz, az első kérdés mindig az, erősebb lett-e az ország, és te mennyit tettél ehhez. Ha innen nézzük, 2019 jó év volt. Magyarország 2019 végén erősebb, mint 2018-ban volt. Folytattuk az erőteljes gazdasági növekedést, növeltük a foglalkoztatottságot, csökkentettük a munkanélküliséget, emelkedtek a bérek és még lejjebb vittük az adókat.
– Az önkormányzati választásokat sem érzi kudarcnak?
– Mi kaptuk a legtöbb szavazatot, úgy, hogy másfél évvel a parlamenti választások után talán mi vagyunk az egyetlen kormánypárt Európában, amelyik a támogatását megőrizte, sőt növelni is tudta. Igaz, hogy ilyen támogatás mellett is komoly településeket veszítettünk el, ráadásul a fővárost is. Hiába várják tőlünk, mi sem győzhetünk mindig, mindenhol. Mike Tyson hiába nyert pontozással, tőle kiütést várnak. Ha elmarad a kiütés, akkor mindenki úgy érzi, hogy a bajnok gyengült, a vesztes, bár kikapott, de erősödött. És ebben van is igazság. De a politika nem csak harc, itt a meccs után is van élet, és annak minőségéért a győztes felel az első helyen. A kormánynak mindenkivel együtt kell működnie, akikre a magyar választók feladatot bíztak, ez eddig is így volt, és ezután is így lesz. A választások teljes felhatalmazást biztosítanak a kormánynak, hogy folytassa a megkezdett munkáját, a családbarát Magyarország, a növekvő bérek, a munkaalapú gazdaság, a tisztességes időskor, az otthonteremtés és a nemzetegyesítés politikáját. Ami pedig 2019 Európa-politikáját illeti: a magyarok érzékelhető szerepet játszottak egy komoly veszély elhárításában, sikerült megakadályoznunk, hogy az európai intézményekben többségbe kerüljenek Soros György emberei. Számos megbízottja így is ott ül az uniós intézmények mindegyikében, még az Európai Bizottságban is. Ők lesznek a legkeményebb ellenfeleink a következő években.