Czeglédy-per: sírkőkészítőt tettek meg ügyvezetőnek

A Czeglédy Csaba és húsz vádlott-társa ellen folyó büntetőper szerdai tárgyalási napján a bíróság felolvasta a nyolcadrendű vádlott, M. Zoltán vallomását. A férfit gazdasági cégvezetői tapasztalat nélkül helyezték egy vád szerinti Czeglédy-érdekeltség élére, ahol átolvasás nélkül kellett papírokat aláírnia és adminisztratív munkát végeznie.

2021. 05. 20. 6:25
Czegldy Csaba; Gyurcsny Ferenc
Czeglédy Csabát, Gyurcsány Ferenc ügyvédjét a kétezres évek elején már elítélték, majd a 209-es európai parlamenti választásokon is a mentelmi joga mentette meg a börtöntől MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán a Kecskeméti Törvényszéken folytatódott Czeglédy Csaba és társai büntetőpere, amelyben több mint hatmilliárd forintnyi költségvetési csalással vádolják Gyurcsány Ferenc ügyvédjét, valamint a vádak szerinti húsz bűntársát. A büntetőper az ellenzéki előválasztás egyik fontos állomása lehet, ugyanis Czeglédy is indul az elővoksoláson Szombathelyen. Az ügyvéd I. rendű vádlottként áll a bíróság elé várhatóan június 17-én, ahol a várakozások szerint hosszasan vallomást fog tenni. A nyilvánosság és a sajtó fokozott érdeklődése borítékolható, így kérdés, hogy ezt az alkalmat Czeglédy Csaba egy valódi, érdemi védekezés felépítésére használja, vagy pedig inkább a nyilvánossághoz és a választókhoz kíván majd szólni. Mint ismert, az egyébként számos bizonyítékkal és tanúvallomással alátámasztott vádat a baloldalon több prominens politikus koholmánynak minősítette, a pert pedig politikai leszámolásnak, így

Czeglédy ezt felhasználva akár áldozatként is bemutathatja magát.

Az ügy részletei ismertek: Czeglédy és cége, a Human Operator Zrt. a vádak szerint egy bűnszervezetet működtettek, amelynek középső szintjén helyezkedett el két koordinátorcég, a Pannon Humán Szerviz Kft. és a Pannon Humán Koordinátor Kft., alsóbb szintjein pedig országosan ismert iskolaszövetkezetek voltak. A hatóságok szerint a cégeken keresztül adóelkerülés céljából hoztak létre egy számlázási láncot.

A DK elnökének ügyvédjét hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolják Fotó: Havran Zoltán

A szerdai tárgyalási napon a bíróság előtt vallomást tehetett Cz. P. Zs., Czeglédy Csaba testvére, a tizenötödrendű vádlott, aki azonban sem most, sem pedig korábban nem kívánt vallomást tenni. – Nem kívánok asszisztálni ehhez a színjátékhoz – indokolt.

A bíróság a tárgyalási napon meghallgatta Cz. P. Zs. feleségét, P. Anita negyedrendű vádlottat, aki jelezte, hogy akkor kíván vallomást tenni, ha ezt már megtette Czeglédy Csaba I. rendű vádlott.

Ekkor P. korábbi vallomásait olvasta fel a bírónő. A vallomásokban a leggyakrabban visszatérő kifejezés a „nem emlékszem” volt. P. Anita szerepét a Human Operator Zrt.-ben több tanú is úgy jellemezte, mint Czeglédy Csaba titkárnőjét, első számú asszisztensét. P. viszont arra hivatkozott, hogy nem ez volt a feladata, amely a munkaszerződéséből is kiviláglik: pénzügyi asszisztens, pénztáros munkakörben tevékenykedett. – A pénztárosi teendőkön túl én főztem a kávét, ha vendégek jöttek. Döntési, aláírási joggal nem rendelkeztem. Önálló döntéseket nem hoztam, azt tettem, amit utasításba adtak – mesélte.

Hogy pontosan mi folyt a Human Operatornál és a csatolt cégeknél, azt jól mutatta a nyolcadrendű vádlott, M. Zoltán esete, akinek szintén felolvasták korábbi vallomásait.

A férfi úgy került a több száz milliós éves forgalmú Pannon Humán Szerviz Kft. élére, hogy addig gazdasági társaságot nem vezetett, benzinkutasként, sírkőkészítőként és szakácsként dolgozott. Röviden: fogalma sem volt, hogy mi folyik a cégnél, neki csak papírokat kellett aláírogatni, adminisztratív ügyeket intézni, amelyért kapott havi százezer forintot.

Hogy pontosan mit kell tennie, azt K. Norbert hetedrendű vádlott mondta meg neki – M. vallomása szerint.

Az ügy másodrendű vádlottjának, Cs.-né I. J. A.-nak szintén felolvasta a bíróság a vallomását, melyben az is szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc cégétől is több tíz millió forintot kért kölcsön Czeglédy Csaba cége, a Human Operator Zrt. A hölgy a Human Operator felügyelőbizottsági tagja, könyvelője volt, aki ártatlannak vallotta magát, állítása szerint a törvénytelenségekről nem volt tudomása, azokban nem vett részt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.