Díjat alapított az Emmi a nevelőszülők munkájának elismerésére

Díjat alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a nevelőszülők munkájának elismerésére. Az első díjakat november 12-én, a szociális munka napján adják át.

Forrás: MTI2019. 07. 26. 12:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a Szent Anna-díjra augusztus 12-ig lehet jelölni nevelőszülőket.

A díjat évente hatan kapják meg, és azokat a nevelőszülőket is jutalmazzák, akik fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek, vagy fogyatékossággal élő fiatal felnőttet látnak el – tették hozzá.

Hangsúlyozták, a kormány célja, hogy a gyermekvédelmi szakellátásból a gyermekek elsődlegesen nevelőszülői családokhoz kerüljenek. Jelenleg a gyermekvédelemi rendszerben lévő 23 ezer gyermek közül 15 ezren élnek nevelőszülőknél, róluk mintegy 5200 nevelőszülő gondoskodik – ismertették.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a nevelőszülői hivatás 2014 óta minősül foglalkoztatási jogviszonynak, 2020. január 1-jétől pedig azok a nevelőszülők, akik kisgyermekekről gondoskodnak, nevelőszülői gyedet kapnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.