Pulai András úgy véli, Gyurcsány Ferenc nem tör arra, hogy az ellenzék vezére legyen, hanem szerinte sokkal inkább arról van szó, hogy feszültségek vannak a DK levitézlett és a feltörekvő politikusai között, sőt, sejtése szerint nincs minden rendben Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára között sem.
Hozzátette, nem teljesen biztos benne, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt Gyurcsány Ferenc elképzeli, hiszen néhány hete még azt nyilatkozta, hogy a DK jelöltje Karácsony Gergely. A Publicus Intézet ügyvezetője nem tartja elképzelhetetlennek, hogy hatalomváltás készül a Demokratikus Koalícióban. Szerinte csak az a kérdés, hogy ez a váltás olajozott lesz-e, vagy csatazajtól hangos.
Szarvas Szilveszter kérdésére, hogy Dobrev Klára a DK vezetésére készülhet-e, Pulai András úgy válaszolt, elemzőként ezt a lehetőséget is belelátni véli.
Az elméletre reagálva Farkas Örs elmondta, szerinte nem lenne logikus, ha a Brüsszelbe listavezetőként kijutott Dobrev Klára most felbolygatná a pártot. Az elemző arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc a régi baloldali blokkból majd kiemeli azokat a politikusokat, akikre szüksége van, illetve friss arcokat fog hozni a politikába. Hozzáfűzte, nem szabad elfelejteni, hogy az Apró-Dobrev család régóta részt vesz nemcsak a magyar, hanem a térség politikájának alakításában is és a Magyarországon nyíló újabb lehetőségeket igyekeznek majd kihasználni.
A teljes adást IDE KATTINTVA tekinthetik meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!