Egy éve nem fizet a Jobbik a Magyar Postának

Bírósági szakaszba lépett az az eljárás, amelyet a Magyar Posta indított a Jobbik ellen, miután a párt egy év alatt sem fizette ki a ország­gyűlési kampányban adott mintegy százmillió forintos megbízását a postának. Azt egyelőre nem tudni, mekkora a párt tartozása.

2019. 05. 11. 7:33
null
Vona Gábor a parlamenti választás után távozott a párt éléről, az adósság azonban maradt F Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy év alatt sem sikerült a Jobbiknak kifizetnie tartozását a Magyar Posta Zrt.-nek – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint emiatt a társaság megtette a jogi lépéseket, az ügyben eljárás folyik, amely jelenleg bírósági szakaszban van.

A Jobbik a tavalyi országgyűlési választási kampányban, Vona Gábor elnöksége idején bízta meg a társaságot választási reklámkiadványainak országos kézbesítésével. A kifizetetlen számlára azután derült fény, hogy a párt az első, június 8-án megjelent kampánybeszámolójában (jú­nius ­30-án a Jobbik még egy kampánybeszámolót is kiadott, noha ez nem bevett eljárás) feltüntetett egy 84 millió forintos hitelt.

Mindez azért is érdekes, mert Sneider Tamás pártelnök akkor az RTL Klubnak adott interjújában azt mondta: a Jobbik 2017 óta a számlavezető bankjától sem kapott hitelt. A párt szerint „a kampánybeszámolóban szereplő hitelsoron szállítói hitel értendő (ez a számviteli megfogalmazás), ilyen például a posta felé a beszámoló összeállításának idején fennálló szállítói hiteltartozás, amelyet folyamatosan törlesztünk”.

Azonban ha valóban szállítói hitel lett volna a 84 millió forint, azt szállítói kötelezettségként kellett volna beírniuk a beszámolóba, legalábbis a számviteli előírások szerint. Mindenesetre a Jobbik tartozása a postának június elején még százmillió forintra rúgott. Az Origo.hu a párt beszámolója után arról írt, a Jobbik több mint hatvanmillió forinttal tartozik a társaságnak.

Vona Gábor a parlamenti választás után távozott a párt éléről, az adósság azonban maradt F
Fotó: Teknős Miklós

A portál értesülései szerint a február közepétől április elejéig tartó megbízást elvégezte, a munkájukért járó teljes összeget azonban nem kapták meg. A számlák hónapokig kiegyenlítetlenek voltak, az első utalást a Jobbik csak akkor tudta elindítani, amikor júniusban megkapta az állami párttámogatást. Június közepén a társaság fizetési felszólítást is küldött a Jobbiknak, mert a pártnak 61 millió forint lejárt tartozása van, plusz a késedelmi kamat.

Július 26-án, azaz közel két hónappal később a posta közleményben tudatta, hogy a Jobbik a tartozás egy részét, közel 41 millió forintot kifizetett, de 58,1 millió forinttal és a késedelmi kamattal továbbra is adós maradt.

A közlemény után a Jobbik előrukkolt egy újabb kampánybeszámolóval, amiben azonban az a hitel, amelyet az első dokumentumban a postának tulajdonítottak, nem lett 41 millió forinttal kevesebb. Az előzőleg még 84 millió forintnak feltüntetett kölcsön nem is 58,1 millió forint lett – miként azt a posta közölte –, hanem mintegy 83 millió.

A Hivatalos Értesítőben megjelent új kampánybeszámolóban egyébként több helyen is más összegek szerepeltek, mint az eredetileg közzétett elszámolásban. A legszembetűnőbb, hogy a jelentés szerint a Jobbik nem 996 mil­liót, hanem több mint egymilliárd forintot költött el a választás kampányidőszakában. A tartozás kapcsán lapunk kereste a pártot és a postát is, de lapzártánkig sem a Jobbiktól, sem a párttól nem érkeztek válaszok.

Frissítés:

Lapunk 2019. Május 11-i számában téves információk alapján jelent meg, hogy a Jobbik egy éve nem fizet a Magyar Postának, ami miatt bírósági eljárás folyik a párttal szemben. Legfrissebb értesüléseink szerint a párt néhány hete rendezte egy éve fennálló, több tízmillió forintos tartozását. Ezt a párt még a 2018-as országgyűlési választások előtt halmozott fel azzal, hogy választási reklámkiadványainak országos kézbesítésével bízta meg a társaságot, de azt határidőre nem fizette ki. Úgy tudjuk, ezzel az eljárást megszüntetik a Jobbikkal szemben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.