Elhunyt Csóka-Hegedűs Márta fotóriporter

Csóka-Hegedűs Mártát, a Magyar Nemzet egykori fotóriporterét, súlyos betegség után, 39 éves korában érte a halál.

Munkatársunktól
2021. 02. 17. 19:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos betegség után elhunyt Csóka-Hegedűs Márta, fotóriporter, a Magyar Nemzet egykori munkatársa. Csóka-Hegedűs Márta a középiskolát a Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakán végezte, majd a Práter utcai fényképész szakiskola befejezése után, 2000 augusztusában a Mai Nap szerkesztőségében kezdte el szakmai gyakorlatát. A lap megszűnését követően (2001. február) a Magyar Hírlap fotóriportere, 2008 szeptemberétől pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett. A Csóka Zoltán operatőrrel kötött házasságából három gyermeke született, a kilencéves Lili, a négyéves Dani és a hároméves Tomi.

Tavaly még arról szóltak a hírek, hogy hatalmas összefogásról tett tanúbizonyságot az ország, alig több mint egy nap alatt sikerült összegyűjteni a fotós speciális immunkezeléséhez szükséges összeget. Abban reménykedett mindenki, hogy ezzel esélye nyílhat a gyógyulásra. Csóka-Hegedűs Mártát 39 éves korában érte el a halál.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.