Elítélték az iraki nőt, aki hamis iratokkal akart utaztatni egy kiskorút

Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt nem jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az iraki nőt, aki egy kiskorú gyereket hamis iratokkal akart Németországba vinni szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – közölte a fővárosi főügyész.

Forrás: MTI2019. 06. 18. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, az 52 éves iraki állampolgár – aki Belgiumban menekült státuszt kapott – szombaton egy kiskorúval érkezett a budapesti repülőtérre Athénból.

A rendőri intézkedéskor a kiskorú igazolására a nő egy belga útlevelet adott, amelyet egy másik kiskorú nevére állítottak ki. Ezért a rendőrség őrizetbe vette.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség a nő ellen embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.

A bíróság a nőt a vád alapján bűnösnek mondta ki, és egy év hat hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a nő letartóztatását – amelyet az ügyészség indítványozott – elutasította – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.