Erős nyárban bizakodnak a hazai üdülőparadicsomok

Elsősorban hétvégén egyre több magyar vendég látogat el a hazai turistaparadicsomokba, több helyen kiugró forgalmat tapasztalnak. A hétköznapok – főként az elmaradó osztálykirándulások és külföldi vendégek miatt – ugyanakkor sokkal csendesebbek a megszokottnál. Hollókőn attól tartanak, hogy hiába a javulás, a tavasszal kieső bevételeket év közben nem tudják pótolni, emiatt télen lehetnek pénzügyi gondjaik.

2020. 06. 11. 6:14
null
Tihany megtelik hétvégenként, de hétköznap még sok az üresjárat Fotó: Veszprém Megyei Napló/Pesthy Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Visszatérőben vannak a településünkre a turisták, hétvégente már egész sokan vannak, hétköznap viszont még nagyon kevesen látogatnak el hozzánk – tájékoztatta lapunkat a Nógrád megyei Hollókő polgármestere. Szabó Csaba hozzátette: utóbbi jelenségnek az az oka, hogy nincsenek osztálykirándulások, így a megszokottakkal ellentétben, a diákok nem jönnek el hozzájuk iskolai keretek között. A falu első embere kiemelte: az újraéledő turizmusnak köszönhetően végre újra van a vállalkozóknak – és így az önkormányzatnak is – bevétele. Szavai szerint ez ahhoz mindenképpen elég, hogy a nyarat és a kora őszt átvészeljék, de ha nem tudnak elegendő tartalékot képezni, akkor a télen lehetnek pénzügyi gondjaik.

Pozitív változást lát a településén Zalakaros polgármestere is. Novák Ferenc a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy zajlanak a beruházások, felújítások a városban. Emellett azt tapasztalja, hogy korábban nem látott minőségű és márkájú autók jelentek meg a településen. Szavai szerint ez azt bizonyítja, hogy a tehetősebbek most jellemzően nem külföldre mennek pihenni, hanem Zalakarost választják úti célul. – A változó időjárás nem nagyon kedvez a strandolásnak, ennek ellenére az élet nálunk lassan visszatér a régi, megszokott kerékvágásba – tette hozzá.

A Tisza-tó partján fekvő Abádszalókon a június végén, július elején kezdődő nyári főszezont várják. Balogh Gyula polgármester kérdésre kifejtette: az utóbbi hetekben megnövekedett az érdeklődés a település iránt. – Lassan mi is befejezzük a szabadstrandunk felújítását, amely a biztonsági előírásokat is betartva háromezer embert fogadhat majd. Ezzel együtt szerényebb bevétellel számolunk ezen a nyáron, de abban bízunk, hogy a végén kellemes meglepetés ér majd minket – fogalmazott Balogh Gyula.

Tihany megtelik hétvégenként, de hétköznap még sok az üresjárat
Fotó: Veszprém Megyei Napló/Pesthy Márton

– Érdekes helyzet alakult ki a településen, mert miközben a hétvégék nagyon erősek, sokszor a gépjárműforgalmat is alig tudjuk kezelni, olyan sok ember van, a hétköznapokon viszont nagyon sok az üresjárat – mondta Tihany polgármestere. Tósoki Imre szerint utóbbira náluk is az a magyarázat, hogy nincsenek osztálykirándulások, nem jönnek a szervezett csoportok az apátságot megtekinteni, és elmaradtak a külföldi turisták is. Hozzátette: a hétvégi kiugró forgalom ugyanakkor nem hozza vissza azt a veszteséget, ami hétköznapokon keletkezik, mert a szálláshelyek és az éttermek nem tudnak szombaton és vasárnap kétszer annyi helyet biztosítani.

Májusban újraindult a szezon

A gyors és összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönhetően májusban újraindult a 2020-as turisztikai szezon belföldön, és az eddigi adatok alapján az éves belföldi forgalom meghaladhatja a korábbi évekét – közölte tegnap a Magyar Turisztikai Ügynökség a Nemzeti Adatszolgáltató Központ legfrissebb adatai alapján. Ezek szerint idén májusban a rendszerbe adatot beküldő magyarországi szálláshelyekre 134 ezer vendég érkezett, akik 433 ezer vendégéjszakát töltöttek el. A nemzetközi utazási korlátozások miatt májusban a belföldi forgalom volt meghatározó: a vendégszám 94 százaléka, a vendégéjszakák 82 százaléka a hazai vendégektől származott. Szép-kártyával a vendégek májusban 477 millió forintot költöttek a magyar szálláshelyeken, ennek 67 százalékát a szállodákban. (MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.