Értelmiségi közmunkaprogramot is javasolt a Századvég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minimális anyagi és energiaráfordítással járó intézkedéseket szorgalmazott a kormány agytrösztje.

MNO
2016. 04. 20. 17:18

„A kínai kapcsolatok a magyar gazdaság számára jelentős segítséget nyújthatnak nemcsak az államadósság finanszírozásában, hanem a válságból való kilábalásban is” – ez már a Századvég egyik 2012-es külügyi elemzéséből derül ki, utólag már látszik: túlzottan optimisták voltak az elemzőintézetnél, Kína szerepét erősen túlbecsülték. A Vs.hu szerint a kormány külgazdasági stratégiájával, külkapcsolataival foglalkozó elemzésekből kiderül, hogy Ukrajna, Kína és Grúzia volt a fókuszban, de elemezték a svájci adótitkokat is.

Egy 2014-es dokumentumban azt írják: a krími válság során igyekezni kell a lehetőségekhez mérten a legtöbb jogosítványt megszerezni az ukrajnai magyarok számára. A Századvég úgy látta, „Ukrajna határátszabása folytatódni fog, mivel nem tudni, hogy Putyin mit tekint pontosan orosz vagy volt orosz területnek. Mivel a Nyugat, úgy tűnik egyelőre nem fog háborúzni, így nem tudja megállítani Putyint”. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy Ukrajna területi épségének teljes tiszteletben tartása továbbra is alapvető szempont a magyar kormány számára.

Érdekes, hogy Grúziával több, terjedelmesebb tanulmány is foglalkozik, volt szó Mihail Szaakasvili elnök reformjairól, az elnökválasztásról, de a grúz modernizációs modellről is.

A Vs.hu megemlíti, hogy a Századvég hasonló elemzéseket, monitorokat készített, mint amire a külügynek megvolt a saját kapacitása, a Külgazdasági és Külügyi Intézet (KKI). Még arról a feltételezésről is beszámolnak, hogy akár a Századvég tevékenysége is közrejátszhatott a KKI megszűnésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.