Kihelyezett honvédelmi és rendészeti bizottsági ülésen mutatták be tegnap a Magyar Honvédség új katonai repülő eszközeit a kecskeméti repülőbázison. Furcsa módon az ülésen pont Vadai Ágnes, a testület DK-s képviselője nem jelent meg, aki korábban azt követelte, mutassák meg a honvédség új szállító repülőgépeit. Az ellenzék egyébként azzal vádolta a kormányt, hogy valójában „kormánygépeket” vásároltak honvédségi beszerzés címén.
Nem véletlen, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter a bizottsági ülés elején a felszólalását azzal kezdte: sok téves információ látott napvilágot, ezért tartották szükségesnek a képviselők tájékoztatását. A honvédségnek beszerzett Airbus A319-es szállító repülőgépekről elmondta: ezeket elsősorban a hadsereg személyi állományának és felszerelésének szállítására használják, és így jóval nagyobb létszámot, sokkal nagyobb sebességgel és nagyobb távolságra lehet elszállítani, mint a korábban használt An–26-os gépekkel. Az Airbusokon ráadásul van olyan intenzív egységgel rendelkező orvosi részleg is, amely segítségével sérülteket is tudnak szállítani. Kiemelte: a koronavírus-járványban érintetteket is evakuálni tudják a gép segítségével.
A miniszter beszélt a két kisebb katonai célra vásárolt Dassault Falconról is. Mint elmondta, ezek a gépek speciális képességűek és kevés személy szállítható rajtuk, de nagyobb távolságra és gyorsabban, mint az Airbusokkal. Hangsúlyozta azt is, hogy Németországban légi felderítő célokra is használják az ilyen gépeket, utalva arra, hogy a két Falcon közül miért nem volt nyilvános az egyik gép bemutatása a sajtónak.
A miniszter közölte: az új szállító repülőgépeket több mint kétezer esetben használták katonai célokra, és csak pár száz alkalommal utazhattak rajtuk hivatalos útra kormánytagok. Ez azt jelenti, hogy nem kormánygépekről, hanem kormányzati célokra is használt katonai célú járművekről van szó. Példaként kivetítőn bemutatta az ilyen célra használt külföldi katonai gépeket is. A tárcavezető beszélt az új Airbus helikopterekről is. Az eszközöket kívülről és belülről is megtekinthették az ülést követően a képviselők.