– Pontosan milyen zárlatot rendeltek el a szociális otthonokban a vírus második hulláma miatt?
– Valamennyi szociális szakellátást nyújtó intézményben bevezettük a látogatási tilalmat az ott lakók védelme érdekében. Minden szociális bentlakásos intézményre vonatkozik ez az előírás, amelyben idősek laknak, illetve fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegek vagy szenvedélybetegek élnek. Tavasszal is hasonló intézkedés történt, így az intézmények tudják, miről van szó, és előzetesen rengeteg szervezettel egyeztettünk is. A fenntartó maga is hozhat intézkedéseket, de az a kérés érkezett hozzánk, hogy országosan egységes szabályozást is adjunk ki, ezért vezettük be az elhagyási és látogatási tilalmat.
– Nem említette a gyermekotthonokat.
– A gyermekotthonok most nem szerepelnek a határozatban, mivel hagyományos munkarendben zajlik az oktatás, és a gyerekek bejárnak az iskolába. A hajléktalanellátás is speciális eset, hiszen a hajléktalan emberek csak éjjeli menedéket keresnek, este mennek be a szállásokra, így az ő esetükben nem lenne értelmezhető a tilalom.
– Semmilyen esetben sem engedik meg a látogatást?
– A látogatási tilalom alól kivétel a végstádiumban lévő, haldokló lakók közvetlen hozzátartozóinak látogatása. Az elhagyási tilalom esetében is vannak kivételek: akik például munkába járnak egy fogyatékkal élők intézményéből, munkavégzés céljából kimehetnek, és persze az egészségügyi ellátás miatt is elhagyhatják az intézményt a lakók.
– Mi a helyzet az otthonok dolgozóival?
– Annyira zárjuk le a rendszert, amennyire csak lehet.
Az intézményekben dolgozók természetesen az otthonukból járnak be. Esetükben megelőző protokoll van érvényben. Minden belépéskor lázat mérnek a dolgozóknál, akiknek fokozottan figyelniük kell a higiénés szabályok betartására. Erről külön útmutatót is kiadtunk.
– Miért nem tesztelnek rendszeresen mindenkit? Az ellenzék is több vizsgálatot követel.
– A tesztelés az általános egészségügyi és nemzetközi WHO-protokollok alapján zajlik. Erről a népegészségügyi hatóság dönt, mivel ez nem szociális kérdés, hanem járványügyi. Ha valahol fertőzés történik, akkor a szűrést a népegészségügyi hatóság elvégzi, és ők döntenek a kontaktkutatásról is.