Gulyás Gergely: Nem feledkezünk meg egyetlen magyar közösségről sem

A Teleki László Alapítvány Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferenciáján adták át a határon túli magyar műemlékvédelmi tevékenység elismerésére alapított Granasztói György-díjat, amelyet idén Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől Kiss Lóránd, erdélyi művészettörténész és falkép-restaurátor vehetett át. A csütörtöki eseményen az alapítvány újonnan megjelent szakmai folyóiratát, az In Situt is bemutatták.

2020. 10. 16. 11:35
GULYÁS Gergely
A művész a Kárpát-medence magyar műemlékeiért végzett tevékenységért kapta a díjat Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris tervről – amelynek a határon túli épített kulturális örökség feltárása és helyreállítása a feladata – Gulyás Gergely elmondta: a program célja az, hogy feltárjuk és megértsük a múltat, és ezzel átélhetővé tegyük a jelen számára is.

A tárcavezető hangsúlyozta:

a programban megmentett épületek nemcsak a múltról tesznek tanúbizonyságot, és arról az életről, amit őseink éltek, hanem a körülöttünk lévő közösségekről is, amelyek voltak, vannak és amelyért dolgozunk, hogy legyenek is.

Ezekkel a munkálatokkal biztosítható – tette hozzá –, hogy azok az épületek, amelyekről úgy tűnik, hogy az idő vasfoga által pusztulásra lettek ítéltetve, megmaradjanak, és a meglévő értékek védelmével a tovább élő magyar közösségek boldogulását is elő lehessen segíteni.

Kiemelte, hogy a Rómer Flóris terv lehetőséget biztosít a Kárpát-medencének mint egységes kulturális térnek az újjáépítésére is. A határon túli közösségekkel végzett munka által megszületik a közös múlt, de vele épül a jelen és a jövő is, ami újra lendületet adhat számukra – vélekedett a miniszter, kiemelve, hogy a program végső üzenete tehát, hogy egyetlen magyar közösségről sem feledkeznek meg.

A Granasztói György által kezdeményezett, halála után róla elnevezett díj idei kitüntetettjét méltatva elmondta:

Kiss Lóránd nevéhez a legjelesebb erdélyi templomaink restaurálásának egész sora fűződik,

aki nemcsak nagyszerű szakember, hanem életét a hivatásának szentelő, közösség és műhelyszervező személy, aki mindannyiunk számára példát mutat, így a Granasztói-díj a legjobb helyre kerül.

A művész a Kárpát-medence magyar műemlékeiért végzett tevékenységért kapta a díjat
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A konferencia során Gulyás Gergely a Teleki Alapítvány újdonsült örökségvédelmi folyóiratát az In Situt is üdvözölte. Az online és nyomtatott formában is elérhető szakmai folyóirat kapcsán a miniszter kiemelte: nagy intellektuális élmény elmerülni az egyes épületek részletes leírásaiban és történeteiben, melyből

egy egész világ nyílik meg a szemünk előtt, amely mindazt a megmentett és megmentendő épített kulturális örökséget mutatja be, amellyel a magyarok gazdagították a Kárpát-medencét.

A miniszter hozzátette: ezek az épületek arcot adnak a múltnak, történeteikben tetten érthető a Kárpát-medence történelme, mindaz, amin a magyarság oly sok nemzedéken keresztül verekedte át magát, amíg a jelenig eljutott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.