Gyorsan kihátrálna a rendőrség Pikóék adatkezelési ügyéből

Több kérdést hagyott maga után, mint amennyit megválaszolt a rendőrség tegnap megszüntetett nyomozása, amit az ellenzék józsefvárosi adatkezelési botrányának ügyében folytattak le. A kerületi választási iroda ezért is jelezte: a döntés ellen panaszt nyújtott be az illetékes ügyészséghez. Az adatvédelmi hatóság közben tovább vizsgálódik, a testület szerint ugyanis a lapunk által bemutatott dokumentumok alapján egyértelműnek tűnik, hogy jogsértés történt.

Magyar Nemzet
2019. 10. 04. 6:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Annak ellenére, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata véget sem ért, a rendőrség váratlanul megszüntette a nyomozást a Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármesterjelöltjének kampánycsapata által több jel szerint elkövetett választási szabályszegés, tiltott adatbázis-építés ügyében – derült ki, amikor a Magyar Nemzet a két eljárás fejleményeiről érdeklődött a VIII. kerületi választási irodánál. Jelezték, a határozat nem jogerős, az iroda beadványában kérvényezik a rendőrségi vizsgálat folytatásának elrendelését, mivel megítélésük szerint a hatóság számos körülményt nem vizsgált kellő körültekintéssel vagy figyelmen kívül hagyott.

– A rendőrség döntése nem befolyásolja a NAIH eljárását, amit azért indított a józsefvárosi választási bizottság bejelentése nyomán, mert a sajtóban megjelent képek, dokumentumok egyértelműen jogsértés megtörténtére utalnak – közölte ugyanakkor lapunkkal Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője.

Ismert, a Magyar Nemzet szeptember elején mutatott be több olyan dokumentumot, képet, amelyet egy kiábrándult ellenzéki aktivista osztott meg lapunk szerkesztőségével. Ezekből derült ki például, hogy szeptember 2-án késő este Pikó kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt egy képet, amelyen az látszik, hogy a józsefvárosi aktivisták üzemszerűen rögzítik számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait, fölé pedig a következő szöveget írta: „A legeslegmenőbb back office csapat még mindig dolgozik az ajánlóívek feldolgozásán.”

Egy másik fotó szerint Pikó András ajánlásainak hátoldalára egy aktivista tollal felírta, melyik választó nem írt alá neki, de tett ígéretet arra, hogy el fog menni szavazni. Azoknak az adatait is táblázatba foglalták, akik nem támogatták az ellenzéki jelöltet. Ez szintén arra utal, hogy mindazokat, akikkel a kampány során kapcsolatba kerültek, a tudtukon kívül és a hozzájárulásuk nélkül kategóriákba sorolták, adatai­kat táblázatba rögzítették, hogy aztán későbbi politikai akciók során felhasználják a józsefvárosi választókról szerzett ismereteket.

Cikkeink nyomán a józsefvárosi választási iroda rendőrségi feljelentést tett, s egy külön eljárást indított a NAIH is. Ez utóbbit a helyi választási bizottságban az ellenzék is támogatta.

A rendőrségi eljárásban különös, hogy nem várták meg az adatvédelmi hatóság vizsgálatának eredményeit. Érdekes az is, hogy Pikó András nyilatkozatai szerint a nyomozók nem jártak el túl alaposan. Az ellenzéki polgármesterjelölt a házkutatás és a rendőrség adatgyűjtése kapcsán ugyanis olyan kijelentéseket tett a sajtóban, amelyek szerint „a rendőrök talán maguk sem tudják, mit keresnek”, illetve hogy olyan személytől foglaltak le laptopot, akinek semmi köze az ügyhöz.

A Mérce.hu-nak egyenesen azt állította: a hatóság által átnézett laptopok „egyike sem szerepel […] az inkriminált facebookos fotón”. Furcsa továbbá, hogy – szintén az ellenzéki jelölt nyilatkozatai szerint – a nyomozók a következő napokban több ellenzéki aktivistát is beidéztek tanúnak, és arra is felszólították őket, hogy vigyék magukkal a számítógépeiket a rendőrségre, de a laptopok közül egyet sem foglaltak le. Így viszont aligha nyílt lehetőség például annak ellenőrzésére, hogy mit töröltek a merevlemezekről a botrány kirobbanása és a tanúk meghallgatása közötti időszakban. Sőt, úgy tudjuk, a meghallgatott aktivisták nem is azok, akik a Facebookon megosztott képen adatrögzítéssel foglalkoznak.

Az eddigi nyomozás tehát több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Erre a felvetésünkre a helyi választási iroda közölte: „Éppen ezért teszünk panaszt az eljárás megszüntetése ellen; azt szeretnénk, ha az eljárás mindenki számára megnyugtatóan tisztázná, mi történt az ügyben. A választási iroda minden esetben fellépett az esetleges választási törvénysértésekkel szemben, így tesz most is.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.