– Idén kicsit másképp zárjuk a tanévet, hiszen nincsenek szóbeli érettségi vizsgák, kevés diák van az iskolákban, így akár június 20-tól a legtöbb intézményben szabadságra mehetnek a kollégák – mondta el a Magyar Nemzetnek Hajnal Gabriella. A Klebelsberg Központ (KK) elnöke szerint amelyik iskolában sikerül a hónap vége előtt befejezni a feladatokat, nem kell mindenáron berendelni a pedagógusokat az utolsó napokra is.
– A nevelési-oktatási intézményekben a pedagógusok szabadságát elsősorban a tanítási szünetekben adja ki a munkáltató. Van azonban olyan kolléga, akinek nincs már annyi szabadsága, amennyi a vakáció teljes idejét kitölti, főleg ha a szorgalmi időszakban is vett ki néhány napot. Ők valóban kaphatnak feladatot július-augusztus folyamán is, de arra kértem az intézményvezetőket, hogy a nyári munkavégzés ne legyen kényszer. Hangsúlyozom, hogy a szabadságok kiadása ezzel együtt természetesen az intézményvezetők hatáskörébe tartozik – fogalmazott a KK elnöke.
Mint mondta, a tanév június 15-én hivatalosan véget ért, hátravannak még az évzáró értekezletek, az adminisztráció, illetve június 2. és június 26. között minden általános és középfokú iskolának meg kell szerveznie a tanulók felügyeletét. Ebben az időszakban napközi, szakkör, sportfoglalkozás, egyéni vagy csoportos felzárkóztatófoglalkozás, fejlesztőfoglalkozás, illetve egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás is tartható.

Fotó: Éberling András
Idén az iskolák adják a napközis Erzsébet-táborok helyszínét is, Hajnal Gabriella arra számít, hogy ezeken a programokon idén a szokásosnál több tanuló vesz majd részt, hiszen a járvány miatt idén a szülőknek is kevesebb szabadságuk maradt az év hátralevő részére.
– Kértük az iskolákat, hogy egyeztessenek az önkormányzatokkal a napközis táborok szervezéséről, és a kollégákat megbeszélés szerint osszák be. A nyári szünetben az önkormányzatok által szervezett napközis táborokban a táboroztató pedagógusok szabadságuk alatt végezték ezt a munkát, és napi bruttó 5-12 ezer forintot kaptak érte; településenként változott az összeg. Emellett míg az Erzsébet-táborban tíz tanulóval kell egy pedagógusnak foglalkoznia, addig a települések által szervezett gyermekfelügyeletben akár húsznál is több gyerek jutott egy tanárra. Az Erzsébet-táborban nincsenek szabadságon az érintett nevelők, tehát ezeket a napokat később kivehetik, és nettó 25 ezer forintos étkezési utalványt kapnak. Én egyébként azt gondolom, hogy a pedagógusoknak jóval nagyobb a felelősségtudatuk annál, mint hogy kényszernek érezzék a táboroztatást, sokan szívesen foglalkoznak gyerekekkel a nyári időszakban is. Pedagógusként magam is harminc éven keresztül szerveztem nyári táborokat és vettem részt azokon – hangsúlyozta Hajnal Gabriella.