Horváth László: Nem jó az erőltetett integráció

A gyöngyöspatai önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék.

Bákonyi Ádám
2020. 02. 03. 10:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sérti az emberek igazságérzetét, hogy egy jogerős bírósági döntés eredményeképpen többmilliós kártérítést kaphatnának olyan családok, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen a gyermekeiket iskolába – mondta Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügy kapcsán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az ilyen és ehhez hasonló esetek felderítésén is dolgozó miniszterelnöki megbízott emlékeztetett, hogy az érintett cigány tanulók, illetve családjaik összesen mintegy százmillió forint kártérítésre számítanak.

Közlése szerint az önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék, hanem oktatásban, képzésben, egyéb szolgáltatásban, ami a beilleszkedést segíti, mert hosszú távon ez biztosít nekik előnyt. Horváth emlékeztetett arra, hogy az érintett cigány családok nem maguktól fordultak bírósághoz, egy Soros György által támogatott alapítvány vette rá őket a pereskedésre.

„Ha ez az akció most sikeres, valóban megtörténik a kifizetés, akkor azt a békétlenséget és igazságtalanságot, amit Gyöngyöspatán keltettek, exportálni lehet sok településre” – fogalmazott Horváth, aki szerint a gyöngyöspatai iskola az erőltetett és álszent integráció kudarca.

– Az ilyen integrációban a gyengébb nem lesz jobb képességű, a jó képességű pedig nem tud előre haladni.

Nem a gyengébb igazodik a jobbhoz, hanem fordítva, így mindenki rosszul jár – fejtette ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.