
Fotó: MTI
A nyáron dolgozó diákokra is érvényes a minimálbér vagy a garantált bérminimum. Ha egy fiatal napi nyolc órát dolgozik, havi bérének legalább 167 400 forintnak kell lennie. Amennyiben középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munkát lát el, ugyanennyi munkáért legalább 219 ezer forint illeti meg.
Többet kereshetnek
Bodó Sándor korábban lapunknak beszélt arról is, hogy egyre kevesebb a fiatal a közfoglalkoztatásban, ami annak is köszönhető, hogy a 25 év alatti fiatalok munkához jutását számos kormányzati intézkedés segítette. Az Ifjúsági garanciaprogramban például 170 ezer fiatal részesült képzési, bér- és vállalkozóvá válási támogatásban az utóbbi években.
Emlékeztetett arra is, hogy jövő januártól a 25 év alatti munkavállalók bére után már nem kell levonni a személyi jövedelemadót.
Ez azt jelenti, hogy a bruttó keresetük azonnal több tízezer forinttal emelkedik. Egy minimálbérért dolgozó fiatal kézhez kapott fizetése például több mint 25 ezer forinttal lesz magasabb jövőre. Egy háromszázezer forintos bruttó bérért foglalkoztatott fiatal pedig több mint 45 ezer forinttal többet kaphat kézhez.
Az adómentesség ráadásul nemcsak a teljes munkaidős fiatal munkavállalóknak jár, a kedvezménynek köszönhetően például a diákmunkások és az alkalmi foglalkoztatottak is többet kereshetnek változatlan bruttó fizetés mellett is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!