Minority Lives Matter – nemzetközi sztár az Írdalá.hu kampányában

Újra nagy számban csatlakoznak a támogatók a székelyek szombaton újraindult aláírásgyűjtéséhez. A petíció kampánynyitójára Budapestre érkezett a székely származású Bölöni László, a világhírű volt labdarúgóval és edzővel reklámszpot készülhet.

2020. 07. 20. 6:16
null
Bölöni László immár a harmadik belga csapatot irányíthatja Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint ötszázan csatlakoztak lapzártánkig a székelyek újraindult aláírásgyűjtéséhez, a petíciót több hónapos szünet után szombat óta lehet ismét támogatni. Pesty László kampányfőnök lapunknak elmondta: az indulás nagyon biztató, hiszen ekkora érdeklődés kifejezetten erősnek számít az első napokban. A szakember egy hosszú vonatszerelvény beindításához hasonlította a mostani munkát. Azt mondta: az első napokban, hetekben nem várható, hogy nagyszámú támogató áll majd az ügy mellé, a befektetett energia lassan térül meg. Ám szerinte ez az akció is úgy viselkedik majd, mint egy hatalmas, nehéz szerelvény, amely ha begyorsul, nem lehet megállítani. Pesty László korábban kifejtette: az Írdalá.hu csapata – miután meghatározta a kommunikációs stratégiát – komoly vállalásokat tett. Egymillió helyett kétmillió aláírást szeretnének Brüsszel asztalára tenni, és hét helyett tíz országban teljesítenék a szükséges aláírási limitet.

A kampánycsapat meghatározott hét új célországot: Horvátországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Litvániában, Svédországban, Észtországban és Lettországban is gyűjtik majd a szignókat. Ezzel kapcsolatban Pesty László kiemelte: egy-egy ország sok esetben nem egy nemzeti kisebbséget jelent, elég csak Spanyolországra (baszkok és katalánok) vagy Svédországra (számik és tornedáliak) gondolni. Az Írdalá.hu csapata ezeknek a kisebbségeknek a saját nyelvükön készített kampányanyagokat, és speciális tartalmakkal igyekeznek megszerezni a támogatásukat. A nemzetközi nyitás érzékelhető az új támogatók összetételén, mert a korábbi magyar, felvidéki és erdélyi aláírók mellett egyre több külföldi, így svéd vagy spanyol is csatlakozik az ügyhöz.

A kampánnyal kapcsolatban tegnap egyeztetett Pesty László és a székely származású, korábbi BEK-győztes labdarúgó, Bölöni László, aki már tavasszal is segítette az Írdalá.hu csapatát. Úgy tudjuk, hogy a sztáredző, aki a petíció kampánynyitójára Budapestre érkezett, tovább is támogatja a székelyek petícióját, és a napokban egy reklámszpot is készülhet Bölöni Lászlóval. Pesty László ennek kapcsán elmondta, hogy a kampányban a gasztronómia mellett nagy hangsúlyt fektetnek a szportra, így a labdarúgásra is, ezért kifejezetten hálásak a világhírű sztár segítségéért, aki az erdélyieket mozgósíthatja nagy számban. A tét mindenesetre óriási, hiszen ha a petíció sikeres lesz, akkor lehetőség nyílhat arra, hogy a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei által lakott régiók alanyi jogon pályázhassanak európai uniós támogatásokra.

Ütős kampányszlogen

Minority Lives Matter (a kisebbségben élők élete számít) – ezzel a szlogennel kampányol a székely petíció mellett az Írdalá.hu kampánycsapata. A stáb a Black Lives Matter (a fekete életek számítanak) jelmondat analógiájára találta ki ezt a szlogent, amely az egész Európai Unióban felkeltheti az emberek figyelmét, és erősítheti a kampányt a nemzetközi térben. Erre pedig nagy szükség van, mert még négy országban el kell érni a törvényben meghatározott aláírásszámot. (B. A.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.