Ismét megrongálták a Nyugati téren felszentelt keresztet

Forrás: FACEBOOK.COM/NOVAKELOD2019. 12. 27. 10:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét megrongálták (a karácsony alatt is!) a Nyugati téren felszentelt – a Mi Hazánk által állított – keresztet a momentumos polgármester uszítása nyomán, ide vezetett a nácizása – írja a Facebook-bejegyzésében Novák Előd.

Hozzátette, hogy ezúttal sem tolerálták a nemzeti színű gyertyákat sem, ellopták azokat a talapzatról, s megtépkedték az „Áldott karácsonyt és boldog új évet a keresztény és magyar országnak!” feliratokat az ökumenikus keretek közt felállított kereszt talapzatának mind a négy oldalán, melyeket 24-én napközben hoztak helyre.

Novák Előd kifejtette: a keresztényellenes vandalizmus miatt feljelentést tesz rongálás, garázdaság, lopás és vallásgyakorlás jogának megsértése miatt, hiszen aki a vallási tisztelet tárgyát meggyalázza, az kimeríti e törvényi tényállást.

Soproni Tamás ellen pedig hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést. A polgármester kiskirálykodó döntése nyomán sajnos nem meglepő, hogy tettlegességig fajult a keresztényellenesség – tette hozzá a Mi Hazánk politikusa.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.