Karácsonynak csak ugródeszka volt a főváros

Sajnos ma már egyre nehezebb azokkal vitatkozni, akik azt mondják, hogy a főpolgármester magára hagyta Budapestet, Karácsonynak csak ugródeszka volt a főváros – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Fürjes Balázs, a Budapest és fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki elindul a jövő évi országgyűlési választáson a kormánypárt színeiben. Fürjes hangsúlyozta, hogy autóval járni nem deviancia, a fővárosi közlekedési káoszhoz pedig szerinte a Városháza részéről a semmittevés, a kapkodás és a józanság hiánya vezetett.

2021. 06. 19. 7:18
Fotó: Teknos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ön eddig minden polgári kormányban dolgozott magas rangú kinevezett politikusként, sosem indult jelöltként választáson. Most miért vállalta el a képviselő-jelöltséget Budán?

– Demokráciában a legerősebb érv a polgárok szava. Nincs annál megtisztelőbb, ha egy politikus az emberek felhatalmazásával és bizalmából végezheti munkáját. Pokorni Zoltán, a budapesti 3-as választókerület – a teljes XII. kerület és a II. kerület jelentős része – Fidesz-elnöke engem javasolt képviselőjelöltnek itt. Azt kellett felmérnem, hasznomat vennék-e a budaiak. Magam is II. kerületi vagyok, megnéztük az előttünk álló kihívásokat a II. és a XII. kerületben, és meggyőződésem: ha a budaiak megtisztelnek bizalmukkal, tudom a közösen elhatározott megoldások megvalósításával szolgálni a választókat. Budai megoldások és polgári Magyarország! – ezért dolgozom, ha a budaiak megbíznak vele.

– A Fidesz kimenekíti nagyágyúit, fél a vereségtől, feladja, leértékeli, elengedi Budapestet, szól a vád…

– Nemhogy leírjuk, hanem éppen hogy felértékeljük Budapestet, amikor csupa olyan ember indul itt, Budán is, akiknek Budapest és Buda a munkája, akik nem fognak részt venni az országos kampányban, akik minden erejükkel ide koncentrálnak. Gulyás és Varga miniszter urak a Fidesz legnépszerűbb országos politikusai között vannak, országos feladatokkal. A kampányban is Záhonytól Hegyeshalomig fogják felszántani a pályát. Vétek lenne őket kivenni az országos munkából. Ugyanakkor kemény csata lesz, minden választókerületben olyan jelölt kell, aki éjjel-nappal jelen tud lenni saját városrészében. Mi Budapesten is győzni szeretnénk, a – remélem – minőséginek bizonyuló cserék is ezt a célt szolgálják.

Fürjes Balázs: A 2022-es választás tétje, hogy folytatódik-e a jövő vagy Gyurcsány vezetésével visszatér a múlt. Fotó: Teknős Miklós

 

– Budára még visszatérünk, de nézzük előbb egész Budapestet! Mi történik itt? Mintha felbolydult méhkas lenne a város…

– Budapest sajnos káoszváros lett. Gigadugók, méhlegelőnek füllentett gaz és parlagfű mindenütt, felelőtlen gazdálkodás, a közpénzek pazarlása és felesleges konfliktuskeresés, háborúskodás lassan mindenkivel. És persze panaszkodás. Hibás Tarlós, a kormány, az autósok, nyáron a meleg, télen a hideg. Mindig valaki más. Miközben a budapesti polgárok nem panaszkodást, kifogáskeresést, másra mutogatást, hanem megoldásokat várnak.

– Mi a magyarázat a valóban soha nem látott mértékű közlekedési fennakadásokra?

– Erre nehéz magyarázatot adni, a főpolgármester nem is ad. Csak megszólja a budapestieket, hogy türelmetlenek, és azt üzeni nekik, hogy szálljanak ki az autóból, és menjenek gyalog. Pedig nem az autósok ellen kellene háborúzni, hanem el kellene fogadni, hogy sokaknak a családi élet szervezéséhez, a munkába járáshoz vagy a munkavégzéshez nélkülözhetetlen eszköz a gépkocsi. Autóval járni nem deviancia. Olyan, a budapestiekkel közösen kialakított, józan és megfontolt megoldásokat kell megvalósítani, amelyek felelősen teremtenek új egyensúlyt a budapesti közlekedésben.

– Mi vezetett a fővárosi közlekedés elestéhez?

– Először a semmittevés, azután a kapkodás és mindvégig a józanság hiánya. Az életünket megkeserítő járványban másfél évig nem volt forgalom Budapesten. Az összes munkát el lehetett volna végezni a pandémia idején, és most, amikor újraindítjuk az életet, a munkahelyi munkát, a gazdaságot, lehetne jól közlekedni a városban. De ha már elmulasztották, érthetetlen, hogy miért hirtelen mindent egyszerre, a budapestiek előzetes megkérdezése és előzetes tájékoztatása nélkül. Miért nem lehetett várni csupán két hetet? Miért nem lehetett legalább megvárni az iskolai szünetet, amikor érzékelhetően csökken a reggeli és a délutáni csúcsforgalom?

– Több helyen megjelent az a feltételezés, hogy a budapesti gigadugókat szándékosan idézhette elő a főváros, ezáltal tudják majd lenyomni a budapestiek torkán a dugódíjat.

– Taxisoktól, másoktól én is hallottam ezt a spekulációt, bízom benne, hogy nem igaz. Jó volna, ha a főpolgármester megtisztelné a budapestieket, odaállna eléjük, belenézne a szemükbe, és őszintén megmondaná, tervezi-e a dugódíj bevezetését. És hogy mikor és hogyan vet véget ennek a káosznak.

– A héten kezdődött a Lánchíd felújítása, a városházi kommunikáció sikerről beszél.

– Nehéz osztozni a városházi sikerpropagandában, amikor most befejezni kellett volna a munkát, és nem elkezdeni. Tarlós István előkészítette, megtervezte, engedélyeztette a Lánchíd, a Váralagút és a 2-es villamos aluljárójának teljes felújítását. Lefolytatta a közbeszerzést is, és úgy adta át a Városháza kulcsát 2019 októberében, hogy csak indítani kellett volna a munkát. Így most kész is lenne. Ehhez képest Karácsonyék a Tarlós-féle közbeszerzést kidobták az ablakon, egy évig semmit nem csináltak, majd másfél év után ötmilliárddal drágábban szerződtek a Lánchíd felújítására. Úgy, hogy ez a szerény ötmilliárdos plusz előlegként, azonnal, egyetlen csavar meghúzása nélkül a kivitelező zsebébe vándorol. Tarlósnál ez az előleg mindössze 75 millió forint lett volna! Ehhez képest még egy konkrét befejezési határidőt sem mondanak a budapestieknek…

– Karácsony Gergely kormányfő-jelöltsége érezhetően megváltoztatta a városhoz való hozzáállását.

– Sajnos ma már egyre nehezebb azokkal vitatkozni, akik azt mondják, hogy a főpolgármester magára hagyta Budapestet. Akik szerint Karácsonynak csak ugródeszka volt Budapest. Szeretném, ha nem így lenne, de az kétségtelen, hogy a főpolgármester hónapok óta sokkal inkább ellenzéki pártpolitikával, országos politikai ügyekkel, ideológiai kérdésekkel foglalkozik, mintsem a budapesti problémákkal és megoldásokkal. A Városházán azt beszélik, hogy a tapasztalható összevisszaság oka is az, hogy a főpolgármesternek egyszerűen nem jut ideje a város ügyeire. Hogy nem vagy csak kapkodva és későn születnek meg döntések. Márpedig Budapest főpolgármesterének lenni nem másodállás.

– Karácsony Gergely cserbenhagyta a budapestieket?

– Szögezzük le: a főpolgármesternek jogában áll miniszterelnöki álmokat dédelgetni. Senki nem veheti el azt a jogát, hogy benevezzen az ellenzéki háziversenybe! Emberileg is meg lehet érteni. Egyszer már nekifutott, csúfos vereséget szenvedett. A legutolsó választáson ő volt a bukott baloldal miniszterelnök-jelöltje és az MSZP listavezetője. Nagyon kikapott, az MSZP 1990 óta nem szerepelt olyan rosszul, mint vele. Középkorú ember, még sok éve lehetne a politikában. Érthető, hogy revansot akar venni. Bebizonyítani, hogy igenis komoly ellenfele lehet Orbán Viktornak. De közben az is fontos, hogy a főpolgármester karriertervének ne a budapestiek igyák meg a levét.

– Mindezek mellett ön miért fogalmazott úgy mégis, hogy a kormány és a városvezetés viszonya jobb, mint amilyenek látszik?

– Mi a budapestiek érdeke? Az, hogy az a két szereplő – a mindenkori nemzeti kormány és a mindenkori fővárosi városvezetés, amely felelős a város fejlesztéséért – együttműködjön. Ezért mondom mindig: kutya kötelességünk az együttműködés. A budapestiek és az ország javára számos dologban meg is tudtunk állapodni, csak a városvezetés politikai okokból arra törekszik, hogy mindenáron befeketítse a kormányt.

– Milyen példákat tudna mondani az egyezségre?

– Számosat! Megkaptuk Karácsonyék támogatását a budapesti HÉV-hálózat teljes felújításához, amelyet úgy valósítunk meg, hogy a csepeli és ráckevei HÉV elérje a Kálvin teret, a déli vonalaknak is legyen metrókapcsolata. Tavaly megkötöttük a színházbékét. Megállapodtunk a budapesti színházak működésének finanszírozásában, a kormány több pénzt adott a Budapesti Fesztiválzenekar működésére, és garantáltuk a művészi szabadság tiszteletben tartását. Amikor a főpolgármester adót akart emelni, hitelfelvétellel eladósította volna a várost és megszorításokat vezetett volna be, javasoltuk neki, hogy a kormány inkább magára vállalja jelentős budapesti fejlesztések finanszírozását. Megegyeztünk e fejlesztések átvállalásában. Vagy itt van az Egészséges Budapest program: a kormány minden évben tízmilliárd forinttal támogatja a kerületi rendelők fejlesztését. Immáron két évben tudtunk az összegekről egyezségre jutni a főpolgármesterrel, a rendszer működik.

– Akkor miért vádolja a városvezetés a kormányt Budapest-ellenességgel?

– A városházi politikai boszorkánykonyhában legyártottak egy végtelenül olcsó és átlátszó narratívát. Eszerint lenne a nagy, erőszakos és gonosz kormány, vele szemben pedig a szegény, szerencsétlen, kicsi és kiszolgáltatott önkormányzat. Ezzel a mesével két legyet akartak ütni egy csapásra: szimpátiát kelteni az áldozatszerepbe helyezkedéssel és rögtön felmentést is adni saját maguknak a semmittevésre. Fújták, fújták a lufit, de úgy látom, az lassan kipukkad.

– Visszatérve Budára: hogyan látott munkához?

– Pokorni Zoltánnal közösen úgy gondoljuk, az a jó, ha a politikus először kérdez, és csak utána beszél. Ezért megkérdezzük a választókörzetünkben élő budai polgárokat, mit látnak kihívásnak, megoldandó problémának Budán. Mindenkihez eljuttattuk a Budai kérdések című kérdőívünket, amiben a budai zöld megvédéséről, bővítéséről, közlekedésről, a budaiak egészsége érdekében szükséges lépésekről, a családtámogatásról, az adókról, a nyugdíjakról, a gazdaság újraindításáról kérdezzük a budai polgárokat. A válaszok jelölik majd ki a feladatokat.

– Néhány fejlesztés indítását már be is jelentette…

– Konkrét problémákra szeretek konkrét megoldásokat találni az érintettekkel közösen. Régi adósság a kerület szégyenfoltjának, a Kútvölgyi kórház toronyépülete hőszigetelésének és homlokzatának felújítása. A kivitelezést megkezdtük. Buszsávot fogunk építeni a Budakeszi út legforgalmasabb szakaszain, okos jelzőlámparendszerrel, ami zöldhullámot ad a csúcsidőben ötpercenként járó buszoknak és persze így az autóknak, bicikliknek is. Gyorsabb lesz reggelente bejutni, este hazatérni mindenkinek. Az egyszülős családok támogatására a Déli pályaudvar mellett jövőre az egyszülős civil szervezet megnyitja az első budai egyszülős segítő központot. Most tervezünk a budaiakkal közösen, jöre indítjuk a Városmajor park bővítését és megújítását. E munkákra a kormány mind biztosította a forrásokat.

– Mi múlik a jövő évi választások eredményén?

– A választás tétje a magyarok szabadsága és a jóléte. Szabad akkor vagy, ha önmagad lehetsz. Ha a saját életedet éled, ha arról te magad döntesz. Nem más mondja meg, ki vagy, nem mások elvárásai szerint kell élned. Az ellenzék szándéka az Európai Egyesült Államok megvalósítása. Ez a nemzeti szabadság és szuverenitás önkéntes feladása. Mások mondanák meg, kik vagyunk, hogyan éljünk, mit gondoljunk, mit beszélhetünk. Azt, hogy hogyan neveljük gyermekeinket és kiket kell kötelezően beengednünk hazánkba. De azt is, hogy mennyi legyen a ma Európában legalacsonyabb magyar társasági adó, és így elveszne a lehetőség, hogy versenyképes adórendszerünkkel beruházásokat vonzzunk Magyarországra, és munkahelyeket teremtsünk. Ha jön a baloldal, akkor a nemzeti érdekérvényesítés helyett jön a szolgalelkűség. A megfeleléskényszer. És ha jönnének Gyurcsányék, odalenne a magyarok kibontakozó jóléte is. A baloldal mindig adót emel, elveszi a családtámogatásokat és csökkenti a nyugdíjat. Tönkreteszik a gazdaságot, lenullázzák a költségvetést és pánikszerűen kiárusítják a nemzeti közvagyont. Ezért a 2022-es választás tétje: folytatódik-e a jövő vagy Gyurcsány vezetésével visszatér a múlt.

– Szükség lesz rá?

– A XXI. század láthatóan az egész világot és annak részeit, így a nemzetállamokat is komoly próbatétel elé állító sorozatos válságok kora. A járvány alapvetően átírta életünket, talán semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen. Pontosan nem is tudjuk, mi jön. A következő évek, talán évtizedek állandó fenyegetései lesznek a világjárványok, az illegális migráció, a gazdaság törékenysége, a természeti katasztrófák, a terrorizmus. A bizonytalanság korát éljük, különösen fontos a biztonság kérdése. Jövőre arról is döntünk, hogy olyan miniszterelnöke lesz-e az országnak, aki világosan látja, mi a nemzet és polgárainak érdeke, hogyan kell azokért kiállni Európában és a nagyvilágban. Akinek nehéz helyzetekben sem remeg meg a keze, aki viharos vizeken is biztos kezekkel tartja a kormányt. A döntés Magyarország polgárainak kezében van. Ha megbíznak vele, folytatjuk a szabadság, jólét és esélyegyenlőség hármassal leírható polgári Magyarország programot. A mi politikai credónkat legtömörebben az ismert Kossuth-nóta foglalja össze: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.