
Orbán Viktor: Magyarország ismét helytállt!
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
„Fekete-Győr András azt mondja, hogy egy »nagy arányú baloldali győzelem esetén« törvénytelenül fognak vezetőket leváltani, állami tisztségviselőket zsarolnak majd meg, és Orbán Viktor örökre elhagyhatja az országot. Milyen szerencse, hogy egy nagyarányú jobboldali győzelem esetén viszont nyugodtan itthon maradhat az összes idióta bolsevik” – reagált Kocsis Máté a Facebookon a Momentum elnökének a Szabad Európának adott interjújára. Fekete-Győr András többek között arról beszélt, nem zárja ki, hogy a Fidesz bedől egy nagyarányú választási vereség nyomán, és „Orbán Viktor elutazik örökre keletre”.
Úgy véli, az ellenzéknek „meglesznek azok az eszközei, melyekkel »fideszteleníteni« tudja a magyar gazdaságot és a magyar államot”. Erről részleteket csak jövőre, az előválasztások idején akar elárulni, de hangsúlyozta, hogy ha egyszerű többséggel sikerül megszereznie a hatalmat az ellenzéknek, akkor „nem fog majd malmozni”.
„Nem egyszerű kormányváltásról van szó, rendszert, korszakot fogunk váltani” – mondta, és „látható a történelemből”, hogy ilyen helyzetekben „ritka, hogy a funkcionáriusok hosszú távon kitartanak a bukott oldal mellett”. Átállnak, „de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk Polt Péter maradhat, hanem valamilyen alku keretében ő el tud távozni szabadon, de cserében feladott embereket a jogállam számára, akiket különben nem tudtunk volna megszorongatni”. „A köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell” – tette hozzá.
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.