A tavalyi érettségikor már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartják meg holnap a középiskolai felvételi vizsgákat – közölte lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A középiskolába készülő fiatalok holnap írják meg a központi írásbeli felvételit: egy magyar nyelv és irodalom, illetve egy matematika feladatsor vár rájuk.
Országszerte 535 helyszínen szerveznek vizsgát mintegy 75 ezer diák részvételével. Tudni kell ugyanakkor, hogy a középiskoláknak csak mintegy fele követeli meg a felvételit,
számos intézménybe vizsga nélkül, pusztán az általános iskolai jegyek alapján is be lehet jutni.
A járványhelyzet miatt a minisztérium egészségvédelmi ajánlást is készített az iskoláknak. Az Oktatási Hivatal honlapján megtekinthető szabály szerint az iskolákba kizárólag testhőmérséklet-mérést követően, maszkban lehet belépni, a vizsgázáskor egy teremben legfeljebb tíz tanuló lehet. Védőmaszk viselése a felügyelő tanároknak kötelező, a vizsgázóknak a tanteremben ajánlott.
Minden vizsgahelyszínen biztosítják a szervezők a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítő szert, emellett a tankerületek védőkesztyűt is adnak a vizsgadolgozatokat beszedő és javító pedagógusoknak.

Fotó: Veszprém Megyei Napló/Balogh Ákos
A korábbi évektől eltérően – a vírushelyzet miatt – ezúttal
a szokásos egy helyett két pótnapot is biztosítanak a diákoknak,
hogy azok se maradjanak le a felvételi vizsgáról, akik az első időpontban betegség vagy karantén miatt nem tudják megírni a dolgozatokat. A pótlási lehetőség január 28-án és február 5-én lesz.
A fenti óvintézkedések egyébként tavaly már bizonyítottak:
sem a tavaszi, sem az őszi érettségi időszak után nem regisztráltak olyan koronavírusos megbetegedést, amit a vizsgákhoz lehetett volna kötni.
A 2021-es érettségi kapcsán Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott ma reggeli interjújában megemlítette: jövő héten dönt a kormány arról, hogy az érettségizőket és tanáraikat esetleg előre hozzák az oltási rendben azért, hogy hamarabb visszaengedhessék őket az iskolába.
Közleményében a szaktárca arra is felhívta a figyelmet, hogy az Oktatási Hivatal honlapján elérhető az összes korábbi feladatsor a javítókulcsokkal együtt, a felkészülést segítendő.
Mivel évről évre visszatérő kérdés, hogy az írásbeli felvételi túl könnyű vagy túl nehéz volt-e, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vizsga célja a tanulói teljesítmény objektív mérése, ezért az egységes írásbeli feladatsor eltérő nehézségű feladatokat tartalmaz, éppen ettől alkalmas arra, hogy a vizsgázók rangsorolása megtörténhessen – húzták alá, hozzátéve: a korábbi évek nyilvánosan elérhető eredményei azt igazolják, hogy a tesztek nehézségi foka éppen ennek a célnak megfelelő.