Meggyanúsították Welsz üzlettársát

Öt és fél évvel a politikai kalandor hírében állt Welsz Tamás titokzatos halála – egy rendőrautó hátsó ülésén kígyómérget vett be – után még mindig ad munkát a magyar hatóságoknak. Jelenleg érdi szomszédját vette elő a Nemzeti Nyomozó Iroda, de Welsz annak idején átadott iratait mind a mai napig vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség. Még most is is találnak bűncselekményeket bizonyító dokumentumokat.

2019. 12. 09. 5:55
null
Petrovics István üzlettársa volt a hírhedt vállalkozónak, aki a halála előtt két dossziét adott át az érdi férfinak Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Múlt héten egykori üzlettársa és érdi szomszédja, Petrovics István kapott egy telefonhívást a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI), az erőszakos bűncselekmények elleni osztályról, hogy fáradjon már be hozzájuk, gyanúsítottként kihallgatnák. Petrovics be is ballagott, ahol rabosították, ujjnyomatot, DNS-mintát vettek tőle, majd meggyanúsították lőszerrel és lőfegyverrel való visszaéléssel, amit azonnal meg is panaszolt. Az ügy előzménye már több mint öt és fél éves. Welsz és Petrovics 2008-tól ismerte egymást, üzlettársak, majd barátok is lettek. Welsz Tamás vállalkozó a halála előtti hetekben két dossziét adott át egy dobozban Petrovics Istvánnak azzal, hogy rejtse el a dobozt.

– Amikor az adóhatóság rászállt Tamásra, akkor adta át a dobozt. 2014. március 20-án láttam, ahogy Tamás beszáll egy rendőrautóba, amely nem sokkal később elhajtott. Ezt követően hallottam a hírekben, hogy meghalt. Előkerestem a dobozt a dossziékkal, mindkettőt átnéztem. A kékben Simon Gáborhoz, az MSZP egykori elnökhelyetteséhez kapcsolódó iratok voltak, egy XVIII. kerületi ingatlan-adásvétel papírjai, valamint egy soproni ingatlan iratai. Simon Magnet Bankban tartott bankszámlájával kapcsolatos dokumentumait is találtam. Az iratokon ott volt az a jelszó is, amellyel a pénzt fel lehetett venni. A piros dossziéban jó néhány szocialista politikussal, illetve az MSZP üzleti köreivel kapcsolatos iratok voltak. Neveket nem mondanék, ám meglepődnének néhány hallatán. Welsz a neveket sárga szövegkiemelővel húzta át, így első pillantásra láthatók voltak az ügyletek szereplői. A dobozban ott volt a pisztoly is, én a doboz teljes tartalmát átadtam a rendőrségnek – mondta a Magyar Nemzetnek a most meggyanúsított üzlettárs, aki szerint az NNI azért gyanúsította meg őt, mert a dobozt nem azonnal adta át a rendőrségnek, hanem csak Welsz halála után.

Petrovics István üzlettársa volt a hírhedt vállalkozónak, aki a halála előtt két dossziét adott át az érdi férfinak
Fotó: Havran Zoltán

A szomszédot egyébként a doboz átadása után tizenkét órán át hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, akik azonban akkor csak Welszre és Simon Gáborra fókuszáltak.

A gazdasági-politikai „szürkemezőben” ügyeskedő Welsz Tamás egyebek mellett nálunk hamisnak minősülő bissau-guineai diplomata-útlevelekkel, rendszámokkal és az afrikai ország adóhatóságai által kiállított adóigazolásokkal is üzletelt. A politikai és gazdasági élet számos szereplője fordult meg nála. Halála napján kisteherautónyi iratot adott át a nyomozóknak, amit előbb az adóhatóság vizsgált eredménytelenül, majd elvitte az egészet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), ahol még napjainkban is találnak bűncselekményeket bizonyító iratokat köztük.

Mindezzel összefüggésben május óta újabb két személy ellen emelt vádat az ügyészség az illetékes bíróságokon, amely ügyek egyikében jogerős ítélet született – pénzbüntetés kiszabására került sor –, míg a másik ügyben vádlotti fellebbezés miatt nem emelkedett jogerőre az ítélet – közölte kérdésünkre Kovács Katalin katonai ügyész, százados, a KNYF helyettes szóvivője, hozzátéve: további egy ügyben megszüntették a nyomozást, két személy tekintetében pedig nyomozati szakban van az eljárás, akik egyike sem közszereplő.

Az iratok elemzése továbbra is tart.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.