
Fotó: Bach Máté
Sógor Zsolt úgy véli, hogy ha a kiváló manőverezőképességű és hajtómotoronként 2000 lóerős Sigyn azonnal megáll és vízre bocsátja mentőcsónakjait, úgy több ember életét is megmenthették volna. Ráadásul az ügyvéd szerint azt is vizsgálnia kell a nyomozó hatóságnak, hogy a Sigyn mögött egy percen belül a tragédia helyszínére érkező Viking Ingvi személyzete miért nem mentette a vízbe esetteket, miért hajózott át megállás nélkül a roncs felett.
– A Sigyn mögött érkező testvérhajó személyzetének is felelőssége lehet a történtek miatt. – hangsúlyozta az ügyvéd, aki kérdésünkre közölte: egyeztettek a nyomozó hatósággal, s várják a nautikai, hidrológiai és műszaki igazságügyi szakértői véleményeket, s ezek ismeretében indítványozzák a helyszíni bizonyítási kísérletet.
– Tisztázni kell, hogy mit láthatott a Sigyn kapitánya, ha valóban azt tette, ami a feladata lett volna egy ilyen kényes manőver közben, illetve ha nem látta, akkor ez miért történt így. Ugyancsak kíváncsian várjuk a szállodahajó utasainak a meghallgatásáról készült jegyzőkönyveket, amelyekből kiderül, hogy az utasok közül hányan mondták azt, ők figyelmeztették a kapitányt az ütközésre, és a kapitány valóban tőlük kérdezgette-e, hogy egyáltalán mi történt. Az eddigi információink ugyanis erről szólnak – fejtette ki indokait az ügyvéd. Sógor Zsolt azt valószínűsíti, hogy az ügyet várhatóan 2020 márciusáig fejezhetik be, s ezután következhet a vádemelés.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!