Mindenki ismeri, milyen a gyurcsányi válságkezelés

A XXI. Század Intézet elemzése megállapítja: a DK elnöke most is csak hátráltat és támad.

Forrás: MTI2020. 04. 07. 13:31
Gyurcsny Ferenc; Bajnai Gordon
Gyurcsány és Bajnai válságkezelése más volt, mint a mostani Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének,egykori miniszterelnöknek egyszer – a 2008-as gazdasági világválság idején – már lett volna lehetősége bizonyítani, akkor azonban csúfos kudarcot vallott.

Az elemzésben, amelyet kedden juttattak el a távirati irodához, azt írták:

a DK elnöke korábban a kormány járványellenes intézkedéseit hátráltatta, most pedig a hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akciótervet támadja. A Gyurcsány Ferenc vezette párt emellett az Országgyűlésben nem támogatta a koronavírus-törvényt, akadályozva ezzel a járvány elleni védekezést.

„Gyurcsány Ferenc ugyanakkor meglehetősen hiteltelen ebben a kérdésben, hiszen miniszterelnökként ő nemcsak a 2008-as gazdasági világválságot kezelte félre, hanem már a válságot megelőzően – az európai konjunktúra ellenére – is jelentősen romlottak hazánk gazdasági és társadalmi mutatói” – olvasható az elemzésben.

Azt írták:

2002 és 2010 között például nem volt egyetlen olyan év sem, amikor csökkent volna a munkanélküliség Magyarországon. 2002-ben csaknem 6 százalék volt az álláskeresők aránya, a 2008-as globális pénzügyi válságot megelőző évben már majdnem 8 százalék, 2010-ben pedig már jóval 10 százalék fölé nőtt az álláskeresők aránya.

Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak aránya is „elkeserítően alakult”: a 2010 előtti időszakban a magyaroknak kevesebb mint hatvan 60 százaléka dolgozott csupán. Ezzel az adattal Magyarország egyébként Európa „szégyenpadjára” került, hiszen még a kelet-európai országokban is alacsonynak számított ez a foglalkoztatottsági szint – tették hozzá.

Gyurcsány és Bajnai válságkezelése más volt, mint a mostani

Fotó: MTI/Kovács Attila

Kitértek arra is, hogy miközben nagyon sok embernek nem volt munkája, a reálbér is csökkent, ráadásul egyetlen egy olyan év sem volt, amikor ne lett volna alacsonyabb a pénzromlás üteme három százaléknál. 2007-ben például „nyolc százalékkal ért kevesebbet a pénzünk a boltokban”, mint az azt megelőző évben.

Az intézet szerint azt, hogy

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején rossz állapotban volt Magyarország, az is mutatja, hogy a GDP-növekedés 2007-re gyakorlatilag megállt, majd a 2008-as világválság leginkább Magyarországot „ütötte meg” Európában – 7 százalékponttal esett vissza a gazdaság teljesítménye 2009-ben.

Így a maastrichti kritériumok alapján – amelyek egyike szerint az államháztartás hiánya legfeljebb háromszázalékos lehet a GDP-hez képest – a 3 százalék alá leszorítani kívánt hiány 2002 és 2010 között közelebb állt a 10, mint a nulla százalékhoz: 2006-ban például 9,3 százalék volt az államháztartás hiánya. Ennek a felelőtlen gazdaságpolitikának az lett az eredménye, hogy mind a mai napig megterheli az országot a magas államadósság, amely 2002 és 2010 között a GDP arányában 55 százalékról közel 80 százalékra nőtt – olvasható az elemzésben.

Hangsúlyozták:

Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon ráadásul nem a veszteségeket minimalizálta, hanem a megszorító csomagok sorozatával tovább mélyített a válságon.

Azt írták: ilyen, „egészen lesújtó állapotban” vette át az ország irányítását Orbán Viktor. A gazdasági mozgástér sikeres bővítésének és a 2010 óta stabil kormányzásnak köszönhetően világos gazdasági és társadalompolitikai irányvonal jellemzi Magyarországot, és a 2010 előtti időszakkal ellentétben szinte minden mutatószám jelentősen javult 2020-ig.

Úgy fogalmaztak: „Magyarország számára tehát a 2010 és 2020 közötti évtized a felhalmozás időszaka volt, így most van elegendő erő ahhoz, hogy az ország ismét talpra álljon a koronavírus-járványt követően.” A XXI. Század Intézet értékelése szerint ezt mutatja a hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv is, amely a GDP csaknem 20 százalékát mozgatja meg a válság hatásainak minimalizálásáért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.