„Na jó, cigi van benne” – Legény Zsolt beismerte, hogy cigarettát csempészett + videó

Budai Gyula országgyűlési képviselő hivatalos közösségi oldalán megosztott tényfeltáró videóban mutatja be dr. Legény Zsolt szocialista képviselő cigarettacsempészési botrányát, amely során több mint tízezer doboznyi vámkezeletlen, megközelítőleg 10-12 millió forintnyi kereskedelmi értékű cigarettát akart az országba behozni.

Forrás: facebook.com/dr.budai.gyula2021. 03. 30. 10:44
null
dr. Legény Zsolt autójának csomagtartója, amelyben a vámellenőrzés során 11500 doboz cigarettát találtak Forrás: FACEBOOK (KÉPERNYŐKÉP)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A videó bemutatja Legény Zsolt nyilvánosságra hozott vallomását, amely során azt állította, hogy nem tudott a csomagtartójában elhelyezett többezernyi cigarttáról.

„Kinyitottam az autót és én voltam a leginkább ledöbbenve, én voltam a leginkább megdöbbenve. Tele volt cigarettával. Az a cigaretta nem az enyém. Nem én vásároltam. Nem tudom, hogy hogy került bele az autóba. Én nem követtem el szándékosan semmilyen bűncselekményt.”

– nyilatkozta a szocialista politikus.

A hivatalos bírósági iratokban azonban kiderül, hogy mielőtt a vámparancsnok személyes kérésére Legény Zsolt, kinyitotta a csomagtartóját,

elnevette magát és beismerte, hogy „Na jó, cigi van benne”.

dr. Legény Zsolt autójának csomagtartója, amelyben a vámellenőrzés során 11500 doboz cigarettát találtak
Fotó: FACEBOOK (KÉPERNYŐKÉP)

A jelentésből kiderül, hogy az autó csomagtartója színültig tele volt zárjegy nélküli, fekete lepedővel letakart cigarettával.

„Jegyzőkönyv alapján LifaMentholból 3010 db ComplimentBlue-ból 8490 doboz (11500 duty free only jelölésű) adózatlan dohánytermák került elő.

A dohánytermék pontos értékét a későbbiekben szakértő állapítja meg (ennek becsülhető „feketepiaci” értéke 5-6 millió, hivatalos kereskedelmi értéke 10-12 millió forint körül van).”

A bejegyzés és a videó ITT tekinthető meg.

Csempészcsoporttal is kapcsolatban állhatott Legény Zsolt

Gyalog kellett hazánk területére lépnie Legény Zsoltnak, miután személygépkocsiját és az abban talált 11 500 doboz zárjegy nélküli cigarettát az ukrán hatóságok lefoglalták – derült ki a Hír TV Informátor című műsorának pénteki adásából. Legény Zsolt 2006 és 2014 között volt parlamenti képviselő, az ügy kirobbanásáig pedig az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szövetségének alelnökeként és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnökeként dolgozott. – Sokat elmond a magyar baloldal állapotáról, hogy ez az illető, ez a bizonyos Legény Zsolt az MSZP etikai bizottságát vezette – mondta az ügyre reagálva Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Nyíregyházán az a hír járja, hogy már évek óta tudni lehetett Legény Zsolt korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőről, hogy Ukrajnából csempész cigarettát Magyarországra – tudta meg az Informátor. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője elmondta, a cigarettacsempészet nagy tételben Ukrajna irányából hosszú idő óta a szervezett bűnözés vadászterülete.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.