Szinte minden eddigi ügyfél a maximális, ötszázezer forintos összegben igényelte a nyelvtanulási diákhitelt, ami már az első hónapokban igen népszerűnek bizonyult. Az október óta felvehető hitelkonstrukció iránt nagyobb az érdeklődés, mint azt előzetesen gondoltuk – mondta el lapunknak Magyar Péter.
A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójától úgy tudjuk, már csaknem ezer körül jár a nyelvtanulási hitelt felvevők száma. – Országosan 93 ezer olyan fiatal van jelenleg, aki nyelvvizsga hiányában nem vehette még át a diplomáját. Ez a létszám ráadásul minden évben további tízezerrel nő, hiszen a felsőoktatásba felvettek átlagosan harminc százaléka még a nyelvvizsga megszerzése előtt áll.

Fotó: Éberling András
Minden olyan intézkedésre nagy szükség van, ami a felsőoktatási tanulmányok elvégzését, a fiatalok diplomaszerzését szolgálja – fogalmazott a vezérigazgató, kiemelve: a meglévő diákhitel termékekkel ellentétben az új kölcsönnek nincsenek kijelölt hitelfelvételi időszakai, hanem egész évben folyamatosan igényelhető. A kamat 1,99 százalék, ami nullára csökken, amint az ügyfél megszerzi a nyelvvizsgáját.
A visszafizetésre egy-öt év áll rendelkezésre, de a hitel felvétele és a törlesztés megkezdése között minden esetben van egy egyéves türelmi idő. Ingyenes előtörlesztésre bármikor lehetőség van. Fontos továbbá az is, hogy nincsen hitelbírálat és a pénzhez akár tíz nap alatt hozzá lehet jutni, ha megvannak a szükséges dokumentumok.
Ilyen például a felsőoktatási intézmény igazolása arról, hogy az illető diplomaszerzésének egyetlen gátja valóban a nyelvvizsga hiánya.
Magyar Péter hozzátette: a kedvező feltételek miatt az összes eddigi termékük esetében kimondottan alacsony a bedőlt hitelek aránya, sőt a fiatalok átlagosan másfélszer annyit törlesztenek, mint amennyi a minimálisan előírt törlesztési kötelezettségük lenne.
– A Nyelvtanulási diákhitelt eddig igénylő fiatalok többsége már végzett hallgató, de természetesen ez a lehetőség nyitva áll a jelenlegi felsőoktatási hallgatók előtt, akik nem szeretnék a tanulmányaik végére hagyni a nyelvvizsgaszerzési kötelesség teljesítését. A felvett összeggel ráadásul semmilyen módon nem kell elszámolni, nekünk mindegy, hogy a pénzből valaki nyelvkönyveket vásárol, tanfolyamra vagy magántanárhoz jár, vagy épp külföldre utazik nyelvet tanulni. Lényeg, hogy a hallgató erőfeszítéseit a végén sikeres nyelvvizsga koronázza – jegyezte meg.