A Megváltó mindig azok felé indul el, akiknek a legnagyobb szükségük van rá

– Nem a halálé az utolsó szó – jelentette ki a lapunknak adott húsvéti interjúban Kondor Péter. Az evangélikus püspök szerint a világ válságai közepette sokan érzik úgy, hogy a jövő bizonytalan. A húsvét azonban éppen ennek mond ellent: az élet győz a pusztulás felett. Kondor Péterrel többek között arról beszélgettünk, hogyan szabadulhatunk meg bűneink rabságából, mik húsvét kapcsán a legnagyobb félreértések, valamint hogyan lehet a feltámadás reményforrás a mindennapokban.

Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI Fotószerkesztõség

– Ön püspökként hogyan fogalmazná meg: az evangélikus hagyományban mi a húsvéti történet legfontosabb üzenete?

– A húsvét a kereszténység legrégebbi és egyik legnagyobb ünnepe, amikor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Nagypénteken Jézus meghalt a kereszten a bűneinkért, ezzel örök megváltást szerzett, a nagyszombatot követő feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét az élet ünneplése. Azt ünnepeljük, hogy az élet úrrá lett a halálon, mert feltámadásával Krisztus legyőzte a bűn és a halál hatalmát.

– Sok ember számára a húsvét – a karácsonyhoz hasonlóan – inkább családi ünnep, mint vallási esemény. Hogyan lehet elmagyarázni a hétköznapi ember számára, mit jelent Jézus feltámadása a mindennapi életben?

– Tudom, hogy sokak számára nem befogadható a feltámadás kérdése, sokan azt gondolják, hogy ez emberi kitaláció. Gondoljunk azonban bele, ha a feltámadás története pusztán emberi képzelet szüleménye volna, valószínűleg egészen másként mesélnénk el. Az ember hajlamos lenne úgy elképzelni, hogy a feltámadt Jézus azok előtt jelenik meg, akik elítélték és keresztre juttatták. Milyen drámai jelenet lenne, ha ott állna a főtanács előtt, és szembenézne vádlóival! Vagy ha Pilátus előtt jelenne meg, és így szólna: Most már látod, mi az igazság.

Kondor Péter evangélikus püspök (Fotó: Kovács Attila/MTI)

A valóság azonban nem ilyen. A feltámadás történetében nincs látványos visszavágás, nincs diadalittas bizonyítás. Jézus nem a hatását akarja növelni, nem az elismerést keresi, és nem akarja igazolni magát azok előtt, akik elutasították. Ugyanazzal a szelíd, együttérző szeretettel van jelen, mint korábban: az emberi lélek gyógyítójaként.

Nem az foglalkoztatja, hogyan lehetne minél nagyobb hatást elérni, hanem az, hogy ki szorul rá leginkább. És azon a reggelen éppen az találkozik vele először, aki a legmélyebb fájdalomban és magányban van.

Ez a húsvéti üzenet lényege: olyan Megváltónk van, aki mindig azok felé indul el, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Azokhoz, akik várják, akik keresik, akiknek hiányzik az Ő jelenléte. Elég egy apró vágyakozás, egy halvány reménysugár, és Ő már ott van közel és megszólít személyesen. Nevünkön szólít, és ezt mondja: Ne félj, hozzám tartozol, ismerlek és szeretlek, és nem hagylak magadra.

– Önnek mik a tapasztalatai: a hívek körében mik a legnagyobb félreértések az ünneppel kapcsolatban?

– Egy-egy ünnep kapcsán nagyon sok minden keveredik az emberekben. Még ma is gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy a húsvét elsősorban hagyományok és szokások ünnepe. Ezek önmagukban szépek, de könnyen elhomályosíthatják a lényeget: a megváltást. Az evangélium azonban arról szól, hogy Krisztus feltámadása nem jelképes történet, hanem Isten valóságos cselekedete az emberért. Közelebb kerülve a Szentíráshoz vagy egy-egy igehirdetést hallgatva történik meg a csoda, amikor már nemcsak mint egy régi hatalmas eseményre tekintünk a feltámadásra, mert aki akkor kilépett a halálból, ma is elénk áll. Nem marad a múltban, hanem átlépi az idő határait, és megszólít bennünket itt és most.

Mintha azt mondaná: nem csupán egykor történt meg a feltámadás, hanem ma is érvényes és ható erő. Az a győzelem, amely akkor megszületett, nem zárult le, hanem elindított valamit, ami azóta is tart. Az élet nemcsak egyszer diadalmaskodott a halál felett, hanem egy olyan folyamat kezdődött el, amelynek hatása ma is jelen van.

A feltámadás nem egy lezárt fejezet, hanem működő valóság. Nem egy emlék, hanem erőforrás. Az az élet, amely akkor áttörte a halált, ma is képes életet adni, megújítani, reményt ébreszteni. Jézus ma is elénk áll és felkínálja azt az erőt, amely legyőzi a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Nem távoli elméletként, hanem élő valóságként áll előttünk. A feltámadás nem csupán egy esemény, hanem egy személy, aki ma is megszólít és életet kínál.

– A világ ma háborúk és gazdasági bizonytalanság időszakát éli. Az ön tapasztalata szerint az ilyen válságok közelebb viszik az istenkereső embereket a hithez, vagy inkább eltávolítják?

– Ha nyitott szívvel keresik az Istent, hiszem, hogy megtalálják. Gondoljuk végig: ha Jézus az, akit az emberek kegyetlensége a keresztfára, halálba küldött, és akit Isten feltámasztott a halálból, akkor ebből következik, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél. Az a szelídség és jóság, amit Jézusban megismertünk, túléli az emberi rosszindulatot és erőszakot. A kegyelem felülmúlja a bűnt, és az élet hatalma nagyobb, mint a halálé. Jézus nem tűnt el, jelen van ma is lelke által a világban – és ez azt jelenti, hogy a jóért folytatott küzdelemnek értelme van.

Ez reményt ad arra, hogy érdemes tisztességgel élni, mások felé szeretettel fordulni, és bátran szembeszállni mindazzal, ami pusztítja az életet. Ha Krisztus valóban él, akkor nem vagyunk magunkra hagyva: számíthatunk rá, és Isten azok mellé áll, akik hisznek abban, hogy egy jobb jövő már elkezdődött, és ezért tenni is készek.

Különösen fontos ez a szemlélet ma, amikor sokakban erősödik a kilátástalanság érzése, és amikor a világ jövője bizonytalannak tűnik. A húsvéti üzenet azonban arról szól, hogy nem a halálé az utolsó szó. A középpontban nem a pusztulás áll, hanem az élet. Aki így tekint a világra, az megszabadulhat a félelemtől, és még a nehézségek idején is képes új erőt meríteni abból a bizonyosságból, hogy a jövő nem a sötétségé, hanem az életé.

Ezért a feltámadás nem csupán egy múltbeli esemény, hiszen a feltámadott Krisztus élő valóság, aki ma is közel van, és az emberiség egyik legfontosabb kérdésére – az élet vagy a pusztulás kérdésre – választ kínál. 

Akik így hisznek, azok különleges feladatot kapnak: reményt vinni egy bizonytalan világba. Feladatuk, hogy az élet mellett tegyenek tanúságot ott is, ahol a félelem és a pusztulás árnyéka vetül mindenre. És közben kérniük kell Istent, hogy vezesse és erősítse meg azokat a törekvéseket, amelyek az emberiség javát és fennmaradását szolgálják.

– Milyen lelki kérdésekkel, problémákkal fordulnak ma leggyakrabban az emberek az egyházhoz?

– Sokan a magány, a szorongás és az élet értelmének kérdése miatt keresik fel az egyházat. Gyakran találkozunk bűntudattal, családi konfliktusokkal vagy azzal az érzéssel, hogy az ember elvesztette a reményt. És ez nagyon nagy dolog, amikor valaki megteszi ezeket a nehéz lépéseket, amikor először eljön egy istentiszteletre, egy bibliaórára, vagy megszólít egy lelkészt, mert megérzi, hogy Isten szeretete feltétel nélküli, és elfogad bennünket úgy, ahogy érkezünk.

– Hogyan tud az evangélikus egyház segíteni azoknak, akik tudatosan próbálnak megszabadulni bűneiktől, de a rabjaivá váltak?

– Minden ember más, ezért mindenkire személyes figyelemmel és együttérzéssel kell tekintenünk. Amikor valaki megterhelve, a múltja vagy bűnei súlya alatt érkezik, és valóban változást, felszabadulást keres, ott valaminek el kell indulnia. Az ilyen találkozás nem maradhat következmények nélkül: elindulhat egy belső átalakulás, egy gyógyulási folyamat, mert Jézus szándéka is ez – hogy gyógyítson, helyreállítson és életet adjon. Ehhez azonban szükség van az ember döntésére és nyitottságára. A bizalomra, amely nem feltételekhez kötött, hanem ráhagyatkozik Jézus erejére. Ez a hozzáállás nem követel, hanem várakozik; nem irányítani akar, hanem elfogadni azt, ami Istentől jön.

Nincs két egyforma út: mindenkinek a saját történetén keresztül kell eljutnia oda, hogy megtapasztalja a csodát, hogy megszabadul a mély szomorúságtól, a bénító félelemtől, a visszatérő kísértésektől vagy azoktól az érzésektől és indulatoktól, bűnöktől, amelyek eddig fogva tartották.

Amikor az embert megérinti Isten újat teremtő szeretete, olyasmivel találkozik, ami megadja mindazt, ami hiányzott: tisztaságot, erőt és békességet. Egy ilyen találkozás nyomán minden átértékelődik: a kilátástalanság reménnyé válhat, a sötétség világossággá, a fájdalom örömmé, a kudarc pedig győzelemmé. Az ember belülről megváltozik, és egészen új módon kezd el élni.

– Hogyan lehet ma megszólítani a fiatalokat a kereszténységgel? Mennyire nyitottak a fiatal generációk a hit kérdéseire?

– Egyértelműen nyitottnak érzem őket. Hiszem, hogy ez teremtettségünk ajándéka. Az intézményes egyházzal azonban bizalmatlanabbak, és nekünk komolyan kell vennünk a fenntartásaikat. Közben természetesen, mint minden generációnak és kornak, megvannak a sajátos kérdéseik és kihívásaik. Ha közöttük vagyunk, mindig szívesen megosztják ezeket velünk, melyek között ott vannak azok a kérdések, amelyek az idők folyamán semmit sem változtak. Mert ma is ugyanúgy fáj, ha megbántanak, ha elárulnak, ha átvernek, ha kiközösítenek vagy elhagynak. Az emberi együttélés Isten által adott szabályai sem változnak, van örök és maradandó mérték. És Jézusban ők is ugyanazt a mestert találják meg, aki egyedül képes gyógyítani az életet, vezetni és utat mutatni az élet útvesztőiben, áldássá tenni bennünket egymás számára. 

– Ha egyetlen üzenetet kellene megfogalmaznia húsvét alkalmából, mi lenne az?

– Húsvét ünnepén egy rendkívüli örömhír járja be a világot: Jézus feltámadott! Krisztus él! És azt mondja: „Én élek, és ti is élni fogtok.” (János 14,19b) Kívánom, hogy a mi életünk is legyen általa szebb, gazdagabb, krisztusibb és ezáltal emberibb, hogy bátrabban éljünk, megbocsássunk, és egymás felé forduljunk szeretettel.

Borítókép: Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)