
Kiderült, hol tartanak titkos összejöveteleket az éj leple alatt Budapest vaddisznói + fotó
Nem a nyolcban.
Mindig van válasza a brüsszelieknek, megtudtuk, mi a magyarázat arra, hogy lassan megy a beszerzés. De a magyaroknak nem válaszokra van most szükségük, hanem vakcinára, ha nem megy EU-s forrásból, máshogy kell szerezni. Nem fogadható el, hogy emberek azért halljanak meg, mert a beszerzés lassú – mondta Orbán Viktor.
Az első kérdés az érettségizőké, lehet-e őket előbb oltani – részletezte Orbán Viktor. Szerinte korai a korlátozások feloldásáról beszélni.
Közel van a feloldás pillanata, de fontos, hogy fegyelmezetten érjük el. Orbán mindenkit arra kért, hogy még bírja ki egy kicsit. A miniszterelnök elmondta, hogy két hétig még fennmaradnak a korlátozások, és a parlament tavaszi ülésszakában döntenek majd ezek fenntartásáról, vagy az enyhítésükről.
Magyarország egy komoly ország, ezért nem engedheti meg magának, hogy könyörögjön a vakcinákért, úgy, mint tavasszal a lélegeztetőgépekért. Ezért döntöttek arról, hogy Debrecenben épüljön egy újabb magyar vakcinagyár. A gazdaság kulcsa a munka – jelentette ki, majd elmondta, hogy a legutóbbi adat szerint decemberben négyezerrel dolgoztak többen, mint 2019 decemberében. Orbán Viktor szerint a mostani válságban is a munkahelyeket kell védeni, ezért erős vállalkozásokra van szükség. Éppen ezért rendelték el a hitelmoratóriumot, és az önkormányzatokat is rávették az iparűzési adó csökkentésére. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok a bankokat mentették úgy, hogy az emberektől vettek el forrásokat, ez a módszer nem működik.
Ha elérjük az egymillió védett állampolgárt, akkor nyílik meg ez a vita a minszterelnök szerint. Felbukkant már a lehetőség, de a konkrét válaszokra még várni kell – összegezte.
Nem a nyolcban.
Az új szabályok idén szeptembertől lépnek életbe.
A Mexikói út metróállomás és az Örs vezér tere között jár az új 81-es.
Díjnyertes postagalambot is.
Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus
Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg
Magyar dalok zengték be Kanadát! Polyák Lilla meghódította a tengerentúlt!
Bejelentés: új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon, megindulnak a kutatások – ezek a helyszínek
Válogatottakkal erősítene tovább a Fradi
Olyan érzelmeket váltott ki Elon Muskból a hatalmas robbanás, amelyre nem sokan számíthattak + videó
Lázár János szépen helyretette a Tiszás tüntetőket + videó
Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Őszinte vallomást tett Sidi, ezért hagyta ott a Tankcsapdát
Döbbenetes vereséggel szakadt meg a világelső elképesztő sorozata
Nem a nyolcban.
Az új szabályok idén szeptembertől lépnek életbe.
A Mexikói út metróállomás és az Örs vezér tere között jár az új 81-es.
Díjnyertes postagalambot is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.