A kifizetések fel lesznek függesztve
A hazai börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítések ügyében Orbán Viktor a rádióinterjúban úgy fogalmazott: eszes, jól ismert ügyvédcsoportok rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva bizniszt lehet csinálni. Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot – fűzte hozzá.Megjegyezte, a „csúcstartó” a börtönbizniszben egy 33 éves férfi, aki 8,5 év börtön után kapott 8 millió forint kártérítést.
A kifizetett összegek meghaladják a 10 milliárd forintot – közölte a miniszterelnök, aki kijelentette: mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért.
Számít rá ugyanakkor, hogy ezek a derék ügyvédek európai bírósági fórumokhoz fordulnak majd, és ahogy ismeri az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy nem süt be a zárkába eléggé a nap. De még mindig jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni – mondta.
Bevándorlásügyben semmilyen változás nem lesz
Az új osztrák kormányról azt mondta: fél évvel ezelőtt titkosszolgálati akcióval bombázták szét a koalíciós jobboldali osztrák kabinetet. Pedig ő éppen azt tartja a jövőnek, hogy az európai jobbközép keresztény alapon a tőle jobbra álló pártokkal próbáljon együttműködést kialakítani. Ausztriát ilyen szempontból egy első fecskének gondolta – tette hozzá. A történteket követő osztrák választással azután egy másik első fecske érkezett, egy jobbközép és egy zöld párt koalíciója – mondta, jelezve, hogy az osztrák kormány ezzel az összetétellel reflektál a világ előtt lévő két nagy kihívásra, a migrációra és a klímaváltozásra.
Magyar szempontból a miniszterelnök egyfelől azt nevezte a legfontosabbnak, hogy bevándorlásügyben semmilyen változás nem lesz, az osztrákok továbbra is bevándorlásellenesek, keményen a határvédelem mellett vannak. Másfelől kiemelte, hogy az osztrák kancellár a versenyképesség-növelés pártján van, ami egybecseng a V4-ek álláspontjával. Rossz hírnek tartja viszont, hogy az osztrákok eltökélten atomellenesek, és megtámadnak minden atomenergetikai beruházást, ami nemcsak a magyarokat sújtja Paks miatt, hanem a cseheket is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!