Az ülésen részt vevők közül mindössze hárman szavaztak a Fidesz tagságának önkéntes felfüggesztése ellen, közülük Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt tagja volt a legvehemensebb felszólaló. Engel egyébként Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának (OSF) a DC Leaks portál által kiszivárogtatott feljegyzései szerint a megfelelő pillanatokban akár saját pártcsaládjával is kész szembefordulni. Néhány éve például Gyurcsány Ferenc pártja, a DK törekvéseit méltatta egy konferencián.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
A közgyűlés eredményét a kormánypárt részéről nyilatkozó politikusok egyértelműen sikerként könyvelték el. – A bevándorláspártiak ki akarták záratni a Fideszt az Európai Néppártból, de nem sikerült – értékelte az EPP szerdai politikai gyűlésén történteket Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában kifejtette: miközben az európai szocialistáktól Judith Sargentinin és a liberális médián keresztül Gyurcsány Ferencig mindenki a Fidesz kizárását követelte a néppárttól, aközben a tanácskozáson a pártcsalád nem döntött sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről. – A Fidesz önként határozott úgy, hogy egy ideig nem vesz részt az EPP munkájában – emelte ki.
– A néppárt döntésével az emberek nyertek, mivel a lényeg majd a május 26-i európai parlamenti választásokon dől el – jelentette ki Kovács Zoltán az Echo Televízió V4 – Európa jövője című műsorában tegnap. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a Fidesz vezetése felelősen döntött, amikor nem hagyta, hogy megbontsák az EPP egységét, illetve azzal, hogy mi sem borítottuk fel ezt az egységet.
– Tulajdonképpen lefagyasztottuk a helyzetünket a pártban – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: ezzel annak lehetőségét is nyitva hagytuk, hogy a néppárt visszatalál a bevándorlásellenes kereszténydemokrata alapokra. De meg kell várni, hogy az európai választók hogyan döntenek, onnantól kezdve lesz lehetőség minden következményről, lehetőségről, illetve a jövőről beszélni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!