Pártot alapítanak a Gyurcsányban csalódott DK-sok

Hazai Iván András és Rózsa László Péter személyes okokra hivatkozva január végén lépett ki a Gyurcsány-pártból.

2021. 06. 11. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valódi Demokrata Párt néven új formációt alapítanak a III. kerület volt DK-s politikusai – tájékoztatott A Kerület című lap, melynek információi szerint Hazai Iván András, Óbuda-Békásmegyer volt alpolgármestere a képviselő-testület egészségügyi bizottságának korábbi elnökével, Rózsa László Péterrel lép szövetségre azt követően, hogy január végén egyszerre léptek ki a Gyurcsány-pártból. A két DK-s politikus akkor személyes okokkal indokolta távozását, viszont néhány hónappal később Hazai részletes magyarázattal állt elő.

A volt alpolgármester kijelentette: a Demokratikus Koalíció mára már nem az a demokratikus párt, amelyet egykor képviselt.

– Meglátásom szerint egy szűk vezetői réteg dönt mindenről, és ez által nem hagyják érvényesülni a demokráciát a pártban. Szembesültem többször, hogy a DK-ban, aki elér egy magasabb politikai pozíciót, azzal elszalad a ló. Nem kicsit, nagyon!”

– vallotta be a politikus, aki azt is leírta, Gyurcsány Ferencben csalódott a legnagyobbat.Véleménye szerint ugyanis felháborító, hogy a pártvezetés legitimált egy olyan pártot, amelyik néhány éve még a legszélsőségesebb, gyűlöletkeltő kampányt folytatta, akikkel szemben a DK állt ki a legradikálisabban. A baloldali politikus – akit állítólag Gyurcsány megfenyegetett a távozása miatt – azt is beismerte, csak egy eszköz volt a pártvezér számára, mint sokan mások, akik hasonlóan csalódtak a DK jelenlegi politikájában és vezetésében. Sajnos az a helyzet – tette hozzá –, hogy amikor profivá válik egy párt, mint jelenleg a DK, akkor ezek szerint megváltoznak az emberek a pártban, és ezáltal elveszni látszik a párt lelke.

Hazai végül azt is nehezményezte, hogy Kiss László, a III. kerület polgármestere egyértelműen kijelentette, hogy az idősebb képviselőkre a jövőben nincs szükség,

a következő önkormányzati ciklusban nem számít rájuk, cserben hagyva ezzel az idősebb korosztály szavazóit is.

A pártalapításról túl sok konkrétum egyelőre nem derült ki, de annyi bizonyos, hogy Rózsa a párt ügyvezető elnöke lesz, rajta kívül pedig felesége, Rózsáné Gulyás Dóra is alelnöki tisztséget fog betölteni. A Valódi Demokrata Párt jelenleg bejegyzés alatt áll.

Borítókép: Facebook/Rózsa László Péter

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.