– Sok mindent állíthat Egry Gábor, a Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója, de attól még a tény tény marad: az intézet és jogelődjei teljesen lelakták a Kossuth téren álló Igazságügyi palotát, rengeteg kárt tettek benne – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese. A kormánypárti politikus emlékeztetett: a kommunista rezsim szellemi műhelye 1952 óta birtokolja az épületet.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.