Rendezik a szülők gyermekkórházi tartózkodását

Szilágyi Anna
2019. 02. 14. 13:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyetért azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni – közölte a tárca tegnap az alapvető jogok biztosának ajánlásaira reagálva. Székely László ombudsman ugyanis kedden úgy nyilatkozott: módosulhat a gyermekeket kezelő kórházak házirendje, nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását az intézményben.

Mint az Emmi írta, azzal is egyetért a tárca, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát rögzítő általános szabályozás létrehozására, ennek el is kezdték a kidolgozását. Hozzátették: az érintett kórházak esetében már eddig is jelentős összeggel támogatták a gyermeküket kísérő hozzátartozók elhelyezését. Jogszabály alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő biztosítja a 14 év alatti gyerekek hozzátartozóinak, a szoptatós anyáknak és a fogyatékkal élők kísérőinek a kórházban tartózkodás feltételeit. Ezt az ellátást 2018-ban több mint 44 ezer hozzátartozó vette igénybe, amire az állam összesen 621 millió forintot költött – tájékoztattak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.