
Fotó: Reuters
A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, 2015 óta ezrével érkezhettek Európába olyanok, akiket terrorakciókra képeztek ki. Ők jelentik a legnagyobb veszélyt, ezért minél előbb fel kell deríteni ezeket a személyeket. Hasonlóan vélekedik a migrációkutató szakember is. – Óriási számban lehetnek azok a volt ISIS-tagok, akik papírok nélkül beáramoltak Európába – mondta Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója az Echo TV Napi aktuális című műsorában.
A szakértő hatalmas bravúrnak nevezte a magyar szolgálatok részéről a szír terrorista elfogását, ugyanis ez az első alkalom, hogy a terrorszervezet egy középvezetőjét kapták el. A szakember hangsúlyozta: olyan ISIS-katonát tudtunk elfogni, akinek eddig nem volt nyoma Európában. Az eddigi találatok 95 százaléka olyan emberekből állt, akik európai állampolgárok voltak, úgyhogy minden adatuk megvan, és ők nem is rejtették véka alá, hogy mit terveznek. Aktívan blogolnak, posztolnak és telerakják az internetet a hősi fotóikkal.
– Tudomásom szerint ez az első, hogy olyan embert találtunk Európában, aki szír állampolgár. A szíriai és iraki állampolgárok voltak a legkeményebbek az ISIS-ban – fogalmazott Dezső Tamás. Kifejtette: Hasszán F. elfogása bizonyítja, hogy ilyen emberek nagy számban, görnyedt hátú menekültként becsoszoghattak Európába. Mint fogalmazott, óriási számban lehetnek azok, akiknek még egy vízumkérelmük sem volt, így teljesen ismeretlenek az európai szolgálatok számára.
E körbe tartozhat Hasszán F. is, akit a TEK feljelentése alapján minősített emberöléssel elkövetett terrorcselekménnyel és terrorcselekmény előkészületével gyanúsít a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A férfi mindent tagad, a letartóztatásáról döntő tárgyaláson azt állította: valakivel összetévesztik őt.
Prágában és Bécsben is jelen van az Iszlám Állam
Őrizetbe vett két külföldi – vélhetően közel-keleti – személyt szerdán bécsi elfogatóparancs alapján a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren a cseh idegenrendészet annak gyanújával, hogy részt vettek a németországi vasútvonalakon az ICE gyorsvonatok elleni 2018 októberében és decemberében megkísérelt merényletekben. Ezzel összefüggésben fogtak el a minap Bécsben egy 42 éves iraki férfit. Tavaly október 7-én több tettes acélsodronyt feszített ki a felsővezetékekre a Nürnberg és München közötti vasútvonalon Allersbergnél. A kötél kárt okozott egy Intercity-Express vonat szélvédőjében, de a járművet nem sikerült kisiklatni, így személyi sérülés nem történt. A másik esetben betonlapokat helyeztek a sínre egy berlini vonalon, és csak technikai hibák miatt nem következett be végzetes kimenetelű szerencsétlenség. A nyomozók arab nyelvű írásokra és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlajára bukkantak a helyszínen, ami felvetette a terrorcselekmény gyanúját. A Bécsben elfogott férfi 15 évig szolgált az iraki hadseregben, és Ausztriában egy biztonsági vállalat alkalmazottjaként dolgozott.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!