Szijjártó Péter: 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra

Szombat hajnalban 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Magyarországra, „ez az eddigi védekezési időszak legnagyobb oltóanyag-szállítmánya” – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

2021. 05. 08. 7:58
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter közölte: a szombati szállítmánnyal 3,3 millió adagra nőtt a Kínából beérkezett vakcina mennyisége. A szerződés értelmében Magyarország még egy 1,7 millió adagból álló szállítmányt vár az ázsiai országból – tette hozzá.

A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a beérkezett nagy mennyiségű kínai vakcina lehetővé teszi, hogy „a következő mérföldkő, az ötmillió beoltott felé tegyünk egy hatalmas lépést”. Ez – mint fogalmazott – „közelebb visz minket ahhoz, hogy az élet visszatérjen a normalitás talajára”.

Szijjártó Péter közölte, ma már senki nem vitatja, hogy az oltás az egyetlen jó és hatásos válasz a világjárványra. Akik be vannak oltva, azok biztonságban tudhatják magukat – hangsúlyozta, majd mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.

„Ennek oltóanyagbeli akadálya most már egészen biztosan nincs” – hangoztatta, majd kiemelte: Magyarország az első olyan ország Európában, amely elérte azt az állapotot, hogy van bőven elég oltóanyag.

„Be tudunk oltani mindenkit, aki arra igényt tart” – mondta a miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.