Egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor pénteken Moszkvában kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott.
Szijjártó Péter: Nagy előrelépés az egymillió orosz vakcina
A külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szergej Lavrov orosz külügyérrel is tárgyalt Moszkvában.

A miniszter közölte, hogy az oltóanyag három ütemben érkezik majd: az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiségben.
A megállapodást nagy előrelépésnek nevezte egy olyan helyzetben, amikor az oltóanyag lassan érkezik Magyarországra, és a járvány naponta 100–150 ember halálát okozza, napi 10 milliárd forint kár mellett.
Szijjártó Péter kifejezte készségét a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére a kölcsönös tisztelet alapján.
Lavrov kitért arra, hogy a járványellenes együttműködés új területe a kétoldalú kapcsolatoknak. Szerinte a Szputnyik V jól bizonyított Magyarországon, aminek következtében a magyar szakemberek jóváhagyták a használatát.
Szijjártó Péter pénteki moszkvai tárgyalópartnerei között szerepel Lavrov mellett Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, Nyikolaj Sulginov energetikai, Mihail Murasko egészségügyi, Gyenyisz Manturov kereskedelmi és ipari miniszter, valamint Alekszej Miller, a Gazprom, és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az új pápa Ferenc nyomdokaiba léphet
A médiának és az internetnek nagy szerepe van abban, hogy a pápa és az egyház közelebb kerülhessen az emberekhez.

A mesterséges intelligencia jövőjéről tanácskoznak Budapesten
Világcégek is csatlakoztak a HUN-REN AI Symposiumhoz.

Móri mészárlás: a legbrutálisabb bűncselekmény hazánk történetében
Nyolc embernek vették el az életét a móri vérengzők.

Gyurcsány Ferenc lemondása: új terve lehet a DK-nak a vezér távozásával
Egy Gyurcsány-mentes Dobrev Klárának nagyobb esélye van arra, hogy meg tudjon szólítani egy 10-12 százalékot kitevő ellenzéki választói tömböt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jelentést hozhatnak nyilvánosságra Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat

Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Korlátozzák a mobilszolgáltatásokat a fővárosban

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az új pápa Ferenc nyomdokaiba léphet
A médiának és az internetnek nagy szerepe van abban, hogy a pápa és az egyház közelebb kerülhessen az emberekhez.

A mesterséges intelligencia jövőjéről tanácskoznak Budapesten
Világcégek is csatlakoztak a HUN-REN AI Symposiumhoz.

Móri mészárlás: a legbrutálisabb bűncselekmény hazánk történetében
Nyolc embernek vették el az életét a móri vérengzők.

Gyurcsány Ferenc lemondása: új terve lehet a DK-nak a vezér távozásával
Egy Gyurcsány-mentes Dobrev Klárának nagyobb esélye van arra, hogy meg tudjon szólítani egy 10-12 százalékot kitevő ellenzéki választói tömböt.