Szlávik János szerint ezek a tesztek nagyon jól használhatóak például a mentőautókban beteg emberek tesztelésére, vagy olyan zárt közösségekben, ahol fontos kiemelni a fertőzötteket.
Hangsúlyozta, a PCR-tesztek – országos szűrési mintákon keresztül – alkalmasabbak arra, hogy kimutassák egy ország átfertőzöttségét. A tömeges szűrés rendkívül hasznos dolog, de önmagában nem oldja meg a helyzetet – közölte, hozzátéve, a szűrés akkor hasznos, ha a pozitív embereket el lehet különíteni a többiektől, fel lehet kutatni a kapcsolataikat és meg lehet állítani a fertőzési láncot.
A koronavírus kezelésére elsőként kijelölt centrumkórházak ma már szinte teljesen tele vannak, ezért újabb és újabb kapacitásokat kell nyitni – mondta a főorvosa szombaton. Szlávik János kifejtette, s koronavírus-járványnak még mindig a felfutó szakasza figyelhető meg, és nem lehet tudni, mikor várható az esetszám csökkenése. Egyre több beteg kerül kórházba, ezért várhatóan mind több kórház fog ellátni koronavírusos betegeket – tette hozzá.
A főorvos szólt arról is, hogy a járvány első hullámában már szükség volt a tervezett műtétek halasztására, és sajnos ez a második hullámban is bekövetkezett. Szlávik János megértést kért azoktól a betegektől, akiknek már időpontjuk volt egy műtétre, de azt el kell halasztani.
Kiemelte, az esetek számának emelkedésével sokkal nagyobb lett az egyéni felelősség, a járványt ugyanis csak szigorú maszkhordással, fegyelmezett viselkedéssel, fertőtlenítéssel és lehetőség szerint a tömegrendezvények kerülésével lehet megfékezni. Hangsúlyozta, mindenkinek felelősséget kell vállalnia abban, hogy ha fertőzött, ne adja át azt másoknak, és próbálja saját magát megvédeni a fertőzéstől.
A főorvos emlékeztetett, több mint száz oltóanyagkísérlet zajlik a világban, köztük nagyon sok már abban a fázisban van, hogy emberek tízezreit oltják be a hatásokat vizsgálva. A vizsgálatok végén törzskönyvezett vakcinákkal kapcsolatban mindenki nyugodt lehet, hogy azok nem rendelkeznek mellékhatásokkal és hatékonyak a koronavírussal szemben – mondta.