Tudás és technológia is szolgálja a haza védelmét

Olyan szintű hadiipari fejlesztés zajlik Magyarországon, amely magával vonja a felsőoktatás képzési palettájának bővítését is. A hadi üzemekkel nemcsak munkahelyeket és komoly exportbevételt nyer az ország, hanem technológiai ugrást is végrehajt – derül ki az ezzel kapcsolatos parlamenti bizottsági jegyzőkönyvből.

2021. 07. 06. 7:22
null
Fotó: BACHPEKARYMATE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és honvédtisztképző kar együttműködési megállapodásokat köt több egyetemmel, hogy beinduljon a hadiipari mérnöki képzés és a hadmérnökképzés isnyilatkozta Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 Híradónak.

A vezérőrnagy által elmondottakat megerősítette Benkő Tibor is, aki elmondta:

a Honvédelmi és haderőfejlesztési programban, azon belül az új generációs eszközök kezeléséhez, valamint az újjáépülő magyar hadiiparban hadmérnökökre, a gyártósorokon dolgozó speciális tudású szakemberekre van szükség.

A fejlesztések és a beruházások mértékéről Palkovics László, az Innovációs és Technológiai minisztérium vezetőjének az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt tett június 8-i beszámolója alapján lehet fogalmat alkotni.

A jegyzőkönyv szerint jövőre megkezdődik a próbatermelés, 2023-ban pedig beindul a sorozatgyártás az Airbus új, magyarországi gyárában.

A zöldmezős beruházásként Gyulán megépülő üzemcsarnokban elsősorban helikopterek legfontosabb precíziós elemei, többek között forgó alkatrészei készülnek majd. A gyár az Airbus helikopter-üzletágának teljes termékpalettáját, így a polgári és katonai repülést is kiszolgálja majd. A gyár mellett épül már egy felületkezelő üzem is.

Zalaegerszegen a világ egyik legkorszerűbb gyalogsági harcjárművét fogják gyártani 2023-tól.

A német Rheinmetall által kifejlesztett Lynx lánctalpas páncélosból 218 darabot vásárol a Magyar Honvédség, az első 46 készül csak Németországban a további 172 pedig a zalai megyeszékhely új üzemében, ahol további járművek építésére is lesz lehetőség akár exportra, akár a hazai piacra is. A 2022-ben átadandó hatalmas gyárépület vasbetonváza készül, nemsokára bokrétaavatót tarthatnak az építők.

Európában unikális lesz az üzemen belül felépülő EMC, elektromágneses kompatibilitást vizsgáló létesítmény, egy klímakamra és egy katonai gyakorlópálya, ahol a kész járműveket, prototípusokat tesztelhetik.

Elhangzott, hogy az üzem képes lesz a Leopard 2-es harckocsik javítására is. Kaposváron a BM Heros üzemében szintén német–magyar–török együttműködésben taktikai, illetve a jövő 8×8-as gumikerekes páncélozott harcjárműveit gyártják majd.

A jármű-, harc- és gépjárműipari klaszter része lesz még a honvédelmi tárcához tartozó Currus gödöllői telephelye, illetve a győri Rába gyár is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy óriási üzlet van a harcjárművek javításában és korszerűsítésében is.

Kiskunfélegyházán a cseh licenc alapján készülő CZ kézifegyverek, illetve mesterlövészpuskák mellett többek között az új generációs páncélököl- és reaktívpáncélzat-gyártás is el fog kezdődni. Az aknavetőket és gránátjaikat a kormány által megvett, osztrák Hirtenberger nevű cég fogja gyártani, az üzem Magyarországra telepítése napirenden van. Várpalotán, a környék hadi- és vegyipari múltjára és jelenlére építve közepes és nagy kaliberű lőszereket és korszerű, nagy hatásfokú robbanóanyagokat fognak gyártani.

Az itt készülő muníció az export mellett a már említett Lynx gyalogsági harcjármű harminc milliméteres gépágyújába, a Pzh 2000-esek 155 milliméteres ágyúiba és a Leopard 2-es harckocsik 120 milliméteres lövegeibe fog kerülni.

A rádiós, műhold-kommunikációs rendszerek fejlesztésének és gyártásának a lehetőségét a tárca Gödöllő környékén próbálja kiépíteni.

Ennek az az indoka, hogy itt több olyan magyar cég is van, amelyik ezen a területen kifejezetten jól pozicionálta magát.

A Nyírségben, Nyírtelek környékén pedig lokátorrendszereket gyártó és fejlesztő üzemeket terveznek létrehozni.

Palkovics László beszámolója szerint létrejön egy Védelmi Innovációs Kutató Intézet, amely a Műszaki Egyetem és az ELTE Infoparkjában kap helyet. Védelmi technológiákkal foglalkozó kutatóhelyek, műhelyek lesznek Zalaegerszegen és Szegeden is. Elhangzott: egy epidemiológiai és víruskutatásokkal foglalkozó csoport is létrejön, részben a Semmelweis Egyetemen, részben a Honvédkórházban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.