Varga Judit igazságügyi miniszter nem tud majd beköltözni a balatoni házába, mert addigra börtönben lesz

Súlyos balesethez riasztották a mentőhelikoptert
Az érintett útszakaszt lezárták.
Varga Judit igazságügyi miniszter nem tud majd beköltözni a balatoni házába, mert addigra börtönben lesz
– sugalmazza a viccesnek szánt bejegyzés, melyet egy olyan mémoldalról osztott meg Békés Gáspár fővárosi környezetügyi szakértő, amit egyesek hozzá köthetőnek vélnek. Békés bejegyzését egy tízezer fős, zárt Facebook-csoportban tette közzé, az arról készült képernyőfotó pedig eljutott a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez.
A Karácsony Gergely vezette Budapest alkalmazásában álló köztisztviselő korábban a keresztények gyalázásával került be a hírekbe.
Békésről a Vasárnap.hu derítette ki, hogy politikai munkát végez a baloldali önkormányzatnál. A portál szerint korábban az önmagára ateista aktivistaként is hivatkozó Békés a Don-kanyarban elesett magyar katonákról azt írta, hogy nem voltak hősök. A portál a városházi szakértő egy korábbi írását is szemlézte, melyben arról értekezik, hogy be kellene tiltani a keresztelést.
Karácsony Gergelyt az M1 is megpróbálta szóra bírni az ügyben.
Békés Gáspár legújabb posztja szerint az igazságügyi miniszter börtönre számíthat 2022 után. Ahogy a mémhez fűzött hashtag sugallja:
a Nemzeti Együttműködés Rendszere utáni időszakban szabadságvesztés vár a nemzeti oldalon politizálókra.
Varga Judit – Békés bejegyzése alapján – azért kerülne börtönbe, mert a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe véve építettek fel egy családi házat férjével a Balatonnál, melyről az igazságügyi miniszter később a Facebook-oldalán azt írta, hogy 2019-ben kapták meg a jogerős használatba vételi engedélyt, és ekkor – sok más magyar családhoz hasonlóan – éltek a 16/2016-os kormányrendelet adta lehetőséggel, és ötéves felmentési időt kértek arra, hogy állandó lakosként az ingatlanba költözzenek. Varga Judit posztja szerint korábbi terveik között szerepelt, hogy a Balaton mellé költöznek haza Brüsszelből, ennek eldöntése után váratlanul kapta az államtitkári felkérést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől.
A lelkes ateista környezetügyi szakértő egyébként a róla megjelent cikkeket saját közösségi oldalán büszkén posztolja, az egyik ilyen bejegyzés kísérőszövegében pedig követőinek azt bizonygatta, hogy a keresztények börtönbe zárnák József Attilát. Kifacsart érvelésében iráni iszlamista törvényekkel példálózott, azokat állította párhuzamba a keresztény kultúrával. A mémoldalról – melynek bejegyzését most is megosztotta – azt írta, nem bizonyított, hogy a sajátja.
Lapunk is beszámolt az utóbbi időben egyre erősödő keresztényellenes megnyilvánulásokról. A Demokratikus Koalíció baloldali dominanciájának kialakulásával párhuzamosan szaporodtak meg a gyalázkodó bejegyzések. Emlékezetes volt, amikor a Jobbik próbálta balról előzni a DK-t a kereszténygyűlöletben. A gyűlöletkórushoz várhatóan egyre többen csatlakoznak majd a baloldalról a 2022-es választásokig, hiszen a baloldalon láthatóan elvárás a keresztényellenesség.
Az érintett útszakaszt lezárták.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Magyar Péter a baloldalon próbálja becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat.
Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter
Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal
Nagy erőkkel folyik az életmentés: borzalmas, ami a főúton történt
Irán pánikban, végkiárusítást tart: az összes olaját ráönti a világra és ez már műholdfelvételeken is látszik
Mit főzzek ma? 11 szuper recept a nyári szünet első hétvégéjére
Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó
Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának
Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Schwarzenegger az asztalra csapott, nagyon fontos kérdésben állt Orbán Viktor mellé
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Az érintett útszakaszt lezárták.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Magyar Péter a baloldalon próbálja becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.