Veszélybe kerülhet a hajléktalanok létbiztonsága

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tarlós és a kerületi polgármesterek szerint az Ab döntése kiveszi az önkormányzatok kezéből a lehetőséget, hogy megteremtsék a hajléktalanok létbiztonságát.

WA
2012. 11. 21. 20:28

Így nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya

A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság döntése miatt a jövőben nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya. A kormánypárt múlt csütörtökön közleményében azt írta, tudomásul veszik az Ab döntését, ugyanakkor kudarcnak tartják azt a politikát, amely lehetővé teszi, hogy a nehéz sorsú emberek az utcán éljenek, hiszen ezáltal a hajléktalanok még inkább kiszolgáltatottabbakká válnak és a közbiztonság is romlik.

A Fidesz szerint az Európai Parlament irányelve alapján 2015-ig fel kell számolni az utcai hajléktalanságot, tehát mindenképpen azon kell dolgozni, hogy ez a célkitűzés megvalósulhasson. Hangsúlyozták: fontos és sürgős, hogy az otthon nélküliek ellátási rendszere hatékonyabb legyen, ennek érdekében a kormány maximalizálta a már meglévő hajléktalanszállók befogadóképességét, sőt új ellátóhelyeket is létesített. A Belügyminisztérium, valamint az Emmi szociális államtitkársága továbbra is mindent megtesz azért, hogy a hajléktalanok problémáira megoldást találjon. „Nem hagyhatjuk, hogy emberek fagyjanak meg közterületeinken” – áll a párt közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.